Ismét Teleki tér, mert most már eléggé látványos a változás. Természetesen a házaknak nem csak a külső homlokzata - és egyes esetekben a tetőzete - újul meg, de mivel a mindennapokban ezt látja az utca embere ha erre jár, ez befolyásolja leginkább a közérzetet, így utcaképileg ez a leglényegesebb. :D Lássuk az épületeket! (Az adatok nagyrészt a korábban már ajánlott, a Magdolna Negyed Program III. Teljes Akcióterületi Tervéből és a Budapest100 programsorozat honlapjáról származnak.)

Teleki tér 3.
(idén 100. éves)

1913-ban épült szecessziós, három udvaros bérház, több, mint 100 lakással, eredeti lakónévtáblával (ld. a fenti link képei között).

korábbi utcai homlokzat:

... és felújítás után - bár az 5. emeleti erkély alja nem értem miért nem lett felújítva:

Tegnap végre eljutottam pár képet készíteni a Telekire, ahol rohamtempóban halad az épületek felújítása és az új piac építése. A tér park részére vonatkozó tervezés lezárultáról a minap érkezett a hír. Az egyes épületeken elvégzendő munkáról egy korábbi posztom alapján lehet tájékozódni, egyenlőre a tetőfelújítási munkák és a külső homlokzatok újjávarázsolása látható az arra tévedő emberkék számára. Jöjjön akkor néhány kép!

A tér délkeleti oldala teljes állványzaterdő alatt:

Folytatva a jelenleg folyó nagyberuházások helyzetjelentését, pár képet föltöltök a Ferenciek tere és a Március 15. tér déli részének és környékének átalakításáról, felújításáról. Most olvastam, hogy állítólag november végére (!) átadják őket, ami fantasztikus lenne, mivel így már egy szép, rendezett belvárosban élvezhetnénk az adventi és karácsonyi hangulatot... és ha már a Rákóczi utat, mint a Város fő ütőerét nem szokás díszkivilágítani - biztos várnak a felújítás utáni időkre -, akkor legalább a Város központi tere remélhetőleg kap némi plusz fényt az Ünnepekre.

Szóval ottjártunkkor egy barátommal a következőket láttuk:

- Az Irányi utca Duna felöli része már úgy ahogy meg is van, már csak a lámpák, és a fák hiányoznak - merthogy itt vannak fáknak kihagyott helyek szerencsére -, Ferenciek tere felé eső része viszont még alig változott.

Az utca végén a Gellért-heggyel

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék elindítani egy kisebb sorozatot a napjainkban Budapesten zajló nagyobb beruházások jelenlegi állapotáról néhány képpel, s egy-két oldalt ajánlva, melyek áttekintést adnak az adott projektről. Elsőként most a budai Várkert Bazárt vesszük kicsit szemügyre. Ezzel a fejlesztéssel - leginkább a műemléki helyreállítással - egy régi álmom válik valóra, mert mióta ismerem az épületegyüttest, mindig is úgy gondoltam, hogy ez Buda egy különleges, és sokat ígérő műemléke, helyszíne. A fejlesztésről külön honlap is tájékoztatást nyújt képekkel, tervekkel, fejlesztési koncepcióval.

Korábban valamiért nem találtam e józsefvárosi rehabilitációs program részletesebb leírását, nyilván nemrég került föl a világhálóra. A dokumentum részletesen leírja a projekt épület- és közterület-felújításokra vonatkozó elemeit, az épületeknél fotón mutatva a homlokzatot, így könnyebben be is azonosíthatóak az érintett házak a pontos címekkel együtt, valamint az un. FiDo tér egy látványtervével is gazdagabbak lehetünk. Jó böngészést! ;-)

Kőbánya. Emlékszem, egyik első középiskolás fogalmazásunkban a városról kellett írni, ahol élünk. Én ekkor még nem sokat tudtam a Rákosmentén túli világról, én, akinek ekkor a belváros az Örs vezér tere volt, és a Népstadion metrómegálló, mikor mentünk az Árpád-hídnál lakó rokonokhoz vendégségbe. Ebben a fogalmazásban leírtam többek között, hogy a városnak, Budapestnek vannak szép részei, és olyan szörnyűségek is, mint Kőbánya. Upsz. Pedig már akkor is ismertem Kőbányát, csak nem értékeltem, és csak a gyárakat és panelokat vettem észre. (A gyárakról még szólok egy másik posztban terveim szerint.)

Kőbánya 1873. óta Budapest része - az előtte lévő időkből azt emelném ki, hogy több híres középületünk, mint pl. az Akadémia kövei is az itteni kőbányákból származnak, s e bányák járatai ma is a föld alatt húzódnak. Ekkor Pest külső kertvárosi részeinek legkeletibb része, így nem csoda, hogy a peremterületekre települt többek közt az Új Köztemető és a Kőbányai Sörgyár, sok egyéb ipari, és a város belsőbb részeibe kevésbé való létesítményekkel együtt, melyek aztán Nagy-Budapest létrehozásakor hirtelen a város közepén találták magukat - ugyanis Kőbányán van Városunk mértani középpontja. A gyárak mellett Kőbányának a Rákos-patak mellett húzódó lápos területe különleges természeti érték, s országos jelentőséggel bír - bár jól elfedik a közutakon haladók elől az előtte húzódó ipartelepek.

Jövök hazafelé a 24-es villamossal. Az utazóközönség természetesen elég színes. Mindig egy barátom szavai zengnek ilyenkor a fülemben - "Te olyan multietnikus környezetben laksz." Az egyik széken egy széki népviseletben lévő ötvenes nő ül, néz ki az ablakon. Nem nagyon néz az emberekre, kivéve, mikor felszállt két, szintén ötvenes nő, és beszélgettek. Ekkor ötlött belém a kérdés: vajon mit gondolhat róluk, rólunk? Milyen lehet idejönni a Kárpát-medence, a magyarság legnagyobb városába egy kis mezőségi faluból, ahol a népszokások nem egy holt skanzen kedvéért vannak, hanem a mindennapi élet természetes velejárói? Vajon mit szól ahhoz, amit itt lát? Mit gondol? Dekadensnek lát minket? Mert nekem talán ez lenne az első gondolatom. Előre kitépett, fenék alá letolt gatyában járó srácok, akik olyan felsőket vesznek föl, hogy a század elei konzumhölgyek elpirulnának, ha viselniük kéne. Ha már konzumhölgyek: a nők ma már úgy öltöznek, mint régen az előbb említett társadalmi réteg tagjai sem. Ez nem értékítélet, ez tény, nem elítélem, csak megállapítom. Az időseknek már nincs külön viseletük, ugyanúgy farmert és színes ruhákat hordanak, mint a fiatalok. Talán nem is csoda, hogy lanyhul a feléjük irányuló tisztelet, mikor az említett széki hölggyel egyidős nők egy része úgy kifesti magát, és olyan kivágott pólókban nyomul, mint a huszonéves lánya.

Mit gondolhatott ez az erdélyi asszony, mikor elkerülve hazulról meglátott egy olyan lányt, mint akivel ma is együtt utazott a villamoson: félig tüsire nyírt fej, a másik felén váll alá ér feketére festett haja, piercinggel az orrában, füleiben, nonfiguratív - már-már törzsi - tetkóval bal vállán. Megdöbbent? Viszolygott? Sajnálta? Vagy egyszerűen rácsodálkozott, hogy milyen sokszínű nagyváros ez a Budapest?

Mit gondolt ez a nő, mikor először látta, mennyi arab, távol-keleti, fekete, és még ki tudja milyen ember él otthonaként e városban? Emlékszem, mikor először láttam tiszta magyarsággal beszélő feketét, vietnámit, kínait, én nagyot csodálkoztam. Ma már természetes, hisz ők is magyarok - vagy előbb-utóbb  valószínűleg azzá válnak -, részben annak is tekintik magukat, főleg, ha már vegyes házasságból születtek. Ma is ott ült egy félvér srác a 24-esen, széki asszonyunkkal szemben. Csörgött a telefonja, felvette, és teljes magyarsággal beszélte meg a találkozóját. Főhősünk látszólag rezdületlenül hallgatta. Lehet, megszokta már ő is. De mikor először látott ilyet, vajon mit gondolt? Csodálkozott? Engem ma már roppant büszkeség fog el. Igaz az, hogy mi egy igazi befogadó, hovatovább beolvasztó nép vagyunk, bekeverünk magunk közé mindenkit. Talán ez a túlélésünk egyik legfontosabb kulcsa.

Másik részről amiatt is büszke vagyok, hogy egy ilyen multikulti városban élhetek, ezt mondhatom magaménak. Józsefváros pedig talán az egész Város legsokszínűbb, legtöbb tájról érkezett embereknek - sokszor csak ideiglenes - otthont adó városrésze. Van itt magyar, szlovák, cigány - romungró, oláh, beás -, francia, minden tájról érkezett és minden nyelven beszélő fekete, orosz... stb. De mindig így volt ez. Józsefvárosban élt számszerileg a legtöbb szlovák a "boldog békeidőkben", sok némettel, magyarral, s ki tudja még kikkel.

Ezen túlmenően társadalmi rétegek szempontjából is igen változatosak vagyunk, mert rengeteg szegény él itt a kevés középosztálybeli mellett, de azért a Palotanegyedben és a Tisztviselőtelepen bizony élnek gazdagabbak is, s az újonnan épült lakónegyedek, lakóparkok is tovább színesítik e képet.

Egy szó, mint száz, érdekes ez a város. Egy vidékről, netán még távolabbról jövő embernek pedig kifejezetten az lehet. Szívesen elbeszélgetnék azzal a nénivel, aki ezt a bejegyzést ihlette. =)

Van néhány épület, melyek különösen közel állnak a szívemhez. Az egyik ilyen a már korábban bemutatott IX. kerületi Erkel utca 3. Most pedig jöjjön egy, a saját városrészemből, Józsefvárosból, a Bókay János utca 43.
A háromszintes épülettel már foglalkoztak páran a net tanúsága szerint - főleg, mikor bontásveszélybe került a Corvin negyed építése során. Még áll. Valószínűleg a válság lassulásának köszönhető, hogy még nem bontották el az utca megannyi épületével együtt, és hogy elindult a műemléki védelembe vétel eljárása - a Józsefváros önkormányzatának honlapján fellelhető dokumentum alapján. A dokuban a 36238 hrsz. alatti épületről a megjegyzés rovatban azt olvashatjuk, hogy "a fontos homlokzati jegyeket át kell telepíteni, ha utcaszélesítés lesz". Hm. Több, mint a semmi, de ez így is gáz. Szóval ismét csak a díszletelemek számítanak, nem maga az építmény. De azért már ennek is örülnék, csak nyilvánítsák védetté. Pár társának a védelem alá helyezése úgy elhúzódott valami érdekes okból kifolyólag, hogy közben elbontották őket... hm.
A neten több helyen "sárkányos épület" névvel illetett lakóház építését az 1920-as évekre teszik. Körülötte - a megújulás előtti - pusztulás. A mellette álló épülettel együtt már csak ketten állnak az utca ezen oldalán. Talán megmenekül. Talán végig megépül a Corvin sétány. Talán megújul ez a környék. Talán megszűnik egyszer az enklávéként a nyomorba ékelődő új negyed és a környék kontrasztja - pozitív kifutással.

Régóta tervezem, hogy írok erről a villamosjáratról, a 24-esről. Érdekes. Ha ránézünk a térképre, tulajdonképpen ez az utolsó, belső városi korgyűrűs villamos Pesten. Én a tőle befelé eső részt számítom már jó pár éve a város belsejének, ami kívül esik rajta, az már az átmeneti zóna a külváros felé. Igazából elég fontos járat is, mivel az M2 és M3 metróvonalak és a Pesttől délre közlekedő HÉV-vonalak között a Keleti - Nagyvárad tér - Vágóhíd vonalon ez teremti meg a legrövidebb összeköttetést, még ha sokan ezt nem is tudják, használják ki. A középső és külső VII. és VIII. kerületi lakosok pedig a Nemzeti Színház és a MűPa felé vele közlekedhetnek a leggyorsabban.

De nem közlekedési okokból írok most a 24-esről, hanem a rajta utazó emberek miatt, s amiatt, hogy ezzel a járattal utazom nap mint nap. Igazából ide lehetne venni a 28-ast is az Orczy tértől a Blaháig. Ez a két járat adja Józsefváros középső részében lakók egy jelentős hányada számára a legfőbb és leggyorsabb, legpraktikusabb közlekedési lehetőséget, ezek a vonalak hordják rá az M2-es metróra az embereket. De most inkább csak a 24-esről írnék.

Mint arról több fórumon lehetett értesülni, Józsefvárosban folytatódik a leginkább rászoruló negyed, a Magdolna Negyed szociális rehabilitációja. Ennek keretében sok más mellett homlokzatfelújításokra is sor kerül. Ezen belül is külön kategóriát képeznek a teljes mértékben önkormányzati birtokban lévő házakon végzett munkálatok. Erről találtam egy jó kis összefoglalót, konkrétabban, hogy mely házak érintettek, és milyen konkrét beavatkozás történik a külső homlokzatfelújítás kapcsán. Térképpel, képekkel, rövid munkaleírásokkal.

Persze ez csak pár épület a teljes állományhoz viszonyítva, de akkor is segít megőrizni az épített örökségünkből újabb darabokat, illetve mégiscsak jobb közérzettel sétál, közlekedik az ember olyan környéken, ahol nem csupa lepukkant ház található. Bár azért eszembe jutott a csupán a külső homlokzaton elvégzett munkáról Munkács városa, ahol a csodálatos főtér körüli, teljesen európainak kinéző kis utcák felújított homlokzatú házainak kapualjaiba bekukkantva ott várt az emberre az elleplezni próbált leírhatatlan nyomor. De ha hinni lehet a programnak, és miért ne tennénk, akkor itt most a felújítás az épületek homlokzat mögötti részeire is kiterjed, s ezen felül a józsefvárosi városrehabilitáció nem csak a külsőségekre ad, hanem szociális téren is tesz lépéseket. Drukkolok.

Na, ezzel a bejegyzéssel már közeledek mostani otthonom felé. A IX. kerületben járunk, a Fővám téri Nagy Vásárcsarnok mögött található, nemrég felújított Csarnok tértől pár lépésnyire. Erkel utca 3.

Pár éve vettem észre ezt a házat, mikor erre bolyongtam, keresve egy diákszövetkezetet. (Ma persze már célzottan mentem fotózni. =) ) Egyszerűen fantasztikus! Oda vagyok a tengeri csigákért, kagylókért, minden tengeri mészvázúért, és erre tessék... itt, Budapest belvárosában - na jó, a hivatalos Belvárostól pár saroknyira - itt van ez a ház, melynek aljában az egykori nyilván halkereskedő üzletének homlokzatát nagy fésűkagylók és csikóhalak ékesítik! =)) ... és ha mindez még nem lenne elég, az egyik falon lévő domborművön a Hauszmann-féle Budavári Palota és a Lánchíd is fellelhető a háttérben, amint egy asszony a bő - felteszem, hogy álomszerű dunai - fogást pakolja.

Mivel Rákosmentén nőttem föl, mindig is kiemelt figyelemmel kísértem a Podmaniczky-Vigyázó kastélynak, kerületünk kiemelkedő látványosságának sorsát - itt van róla egy jó kis visszaemlékezés, Rákosmente önkormányzati honlapján pedig az épület részletes leírása. Sajnos a rendszerváltás nem hozta el a vára várt feltámadást, a kastély tovább pusztult, a tetőzet egy baleset - vagy inkább hanyagság - miatt leégett, és a tűzoltásban megsemmisültek a belső termeket borító freskók is. Ezután ideiglenes tetőzetet kapott a kastély, de állapota tovább romlott. Bevallom, én már nem is hittem benne, hogy valaha felújítják az eredeti külsőt mintául véve. Aztán az önkormányzattól átvette a kastélyt egy helyi vállalkozó, Adonyi József, akivel - amennyire én hallottam - a mostani vezetés nincs túl jóban. De ez engem nem érdekel, a mostani vezetéssel is nagyjából elégedett vagyok, és a kastély felújításával is, noha azért vannak hibák. De mielőtt elkezdeném kritizálni az eredményt - aminek amúgy nagyon örülök -, lássuk, milyen lett a kastély, hogy néz ki most.

A Rudas a kedvenc budai fürdőm. Egyszerűen leírhatatlan az az érzés, mikor az ember belép a közel félezer éves ilidzsába, és megmártózik a Gellért-hegy termálforrásában. A sokat látott történelmi falak, félhomály, napközben a kupolán sejtelmesen beszűrődő fény, a vendégek beszédének és a víznek a halk morajlása... mind együtt adja ki azt a hihetetlen élményt, ami engem újra és újra visszavonz. Persze ez az élmény sem mindig ugyanaz. Voltam már Fürdők Éjszakáján is itt, de az a tömeg, az, hogy nem tisztelték a teret, bent itták a sört a medence szélén, ették a gyrost, és legfőképpen az a zaj... szóval érdekes volt, de az nem az Én Rudasom. Elvittem két barátomat is tavaly, társas, fürdőruhás napon mentünk, de az sem a megszokott élményem volt. A férfi napokat szeretem. Van abban valami exclusive, hogy a férfiak és a nők más napon látogatják az intézményt, és nem kell az embernek semmi felesleges ruhát viselnie, csak egy ágyékkötőt. Ez a történelmi hagyományokon túlmenően számomra természetközelivé teszi ezt a rituálét. Természetközelivé, noha egy kétmilliós - bár a KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint ugye kevesebb - város közepén pihenget épp' az ember, de mégis: nem használ abban a pillanatban semmi mást, csak amit a Jó Isten megadott: kőből épített falakat, és a pár méterre lévő hegy gyomrából fakadó forrásokat - és akkor most tekintsünk el a modern háttértechnikától, mely jelenleg az egészet működteti, mert a törökök enélkül is kiválóan elvoltak.

Egyik nagy szívfájdalmam a Budai Vár épületeinek, különösen a Királyi Palotának a II. világháború alatti károsodása, sok tekintetben akkori világának megsemmisülése. A Palota, mint ma már tudjuk - akárcsak több, a Várban található épület - menthető lett volna, ha nem hagyják évekig az enyészetre a sérült épületeket. A helyreállítás - vagy inkább újjáépítés - pedig a Palota esetében nem törekedett visszaállítani a régi pompát, hiszen ez ideológiailag sem volt megengedett. Erről sokan írtak sok jó posztot, nem is erről szeretnék most szólni, hanem egy kicsiny meglepetésről. Tudniillik a mai Királyi Palotában két helyiség van, melyek úgy ahogy helyre lettek állítva. Az egyik a Habsburg nádori kripta - itt egy jó kis cikk a kriptáról, és a benne nyugvókról - az egykori, elbontott várkápolna alatt - mely a Mátyás-kút mögött volt -, a másik pedig a trónterem, melynek ablakai az Oroszlános udvarra néznek. A trónterem falai ugyan lecsupaszítottak, ám a Palota többi helyiségével ellentétben nem nyúltak hozzá szerkezetéhez, nem szabdalták föl terét. Még az eredeti ajtók és ablakok is megmaradtak. Utóbbiak szerintem igazán fenségessé teszik látványát az udvar felől.
A terem ma a magyarországi gótikus szárnyasoltárok lakhelye. (A belső képek tavaly március 15-én készültek mobillal, bocs a minőségért.)

Érdekes, hogy egy külső városrésszel kezdem a blog lényegi részét - ráadásul az általam egyik legkevésbé ismert kerülettel -, de valahogy most ez jött. =) Készítettem sok helyről korábban képeket, ezeket is szeretném itt földolgozni. Az egyik ilyen az Istvántelken található két víztorony. Körülbelül egy éve utaztunk pár barátommal látogatóba Dunakeszire, és a vonatból láttam meg ezt a két, számomra hatalmas minaretekre hajazó építményt. Nem sokszor utazok a Várostól északra vonattal, így nem csoda, hogy eddig nem vettem őket észre. Mikor legközelebb arra jártam, készítettem is róluk pár képet - babafényképezőbe magammal vitt gépemmel. =P