Elég sok minden zajlott, zajlik Józsefvárosban mostanában felújítások terén. Zajlik a Magdolna Negyed Program III. (MNP III.) ház és köztérfelújításokkal, elkezdődött és nyár végére elvileg be is fejeződik a középső Józsefváros három emblematikus közterületének, a Kálvária és a Teleki térnek, valamint a Horváth Mihály térnek a felújítása, rendbetétele - előbbi kettő a MNP III. keretében -, épül a régi józsefvárosi pályaudvaron a Sorsok Háza, átadták már a 4-es metrót, s vele együtt három teljesen megújult teret - Rákóczi, II. János Pál pápa, Baross tér, nem ide számolva a már korábban átadott Kálvin teret -, elkészült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépületének, az egykori Ludovikának a felújítása, s ha minden igaz, az egyetemi projekt keretein belül még jóval év vége előtt, idén elkezdik az Orczy-kert felújítását, és további egyetemi épülettel, kollégiumokkal a campus kiépítését, a környék rendezését, s akkor még olyan "apróbb" részleteket nem is említettem, mint a muskátlik kihelyezése a Baross utcában a villanyoszlopokra, vagy a Népszínházutca belső részén, a 32-esek terén lévő emlékmű "felújítása", a Teleki téri piac átadása, vagy a Palotanegyedben elvileg tovább folytatódó utcafelújítások.
Ez a felsorolás azt hiszem elég lehengerlő, a részletekről most egy kis összefoglalást írok, hogyan is áll a helyzet jelenleg a főbb projekteknél - most képek nélkül.

 

Magdolna Negyed Program III.
(teljes akcióterületi terv letölthető)

Házfelújítások

Míg korábban a projektben résztvevő legtöbb társasházon elvégezték a tervezett felújítást, a Teleki téren még maradt egy épület a 4-es szám alatt - szerintem az egyik legszebb -, amelyről e héten kezdett eltűnni az állványzat, és kibontakozni előttünk a megújult utcai homlokzat. Emellett elkezdődtek a projektben részt vevő önkormányzati tulajdonú házak felállványozásai is.,

Bauer Sándor utca

Lassan átadható állapotú a Bauer Sándor utca, melyet a Népszínház utcától - Teleki tértől - a Homok utcáig felújítottak díszburkolattal. Ez így nem mond semmit az olvasónak szerintem. de ha azt mondom, hogy ezzel egy frissen felújított sétány jött létre a Teleki tértől - amely a Fiumei úti sírkert, nemzeti emlékhely szomszédságában van - a felújított Mátyás téren át a Tavaszmező utcán keresztül a Horváth Mihály térig, akkor azért az már valami szerintem. Tulajdonképpen az V. kerületi belvárosból a Palotanegyeden keresztül - a körút és a Horváth Mihály tér közötti, egy buszmegállónyi kis szakaszt leszámítva - a Teleki térig el lehet jutni felújított díszburkolatos utcákon, több helyütt felújított házakkal szegélyezve...  az egykor hírhedt "gettó" közepén át. Ez nem semmi. Én amikor tehetem, használom már most is, és jó érzés. A lakók is igyekszenek értékelni, én úgy látom.

Teleki tér és a Teleki téri piac

Átadásra került már a teljes mértékben Józsefvárosi önkormányzata által finanszírozott teleki téri piac, mely belül szerintem elég tuti, még ha a külseje nem is nyerte el a tetszésemet. Mintha az önkormányzat, mint megbízó azt üzenné, eltűnt a bódéváros, de azért emlékezzetek rá, bádogszerű lesz az új piac oldala is. De már megszoktam, talán meg is szerettem.
A tér még a nagy átalakulás közepén van. Az északi, eddig még nem felújított oldalán is már újra - azaz inkább újonnan - leaszfaltozták az utat, az onnét kiszedett bazaltkockákból parkolórészt alakítottak ki. Épül a közösségi tervezéssel megálmodott középső térrész. Szerintem érdekes lesz, bár azért kicsit aggódom, mert a terveken kicsit sok funkció van besűrítve erre a kis területre. Annyi már látszik, hogy a piaccal szemben lévő részt már nagyjából lefedték díszburkolattal.
Külön megemlíteném a Teleki tér 3. szám alatt lévő ház aljában pár hónapja nyílt pékséget, mely láthatóan gyorsan a környékbeliek kedvence lett. Az üzletben a péksüteményeken kívül pizzát is lehet fogyasztani, mindezt tágas, kényelmes térben, ízléses kialakítású vizesblokkal, s tavasztól már fagylalt is kapható. A friss, finom péksütik miatt megszerettem a helyet, a fagylalt miatt viszont visszajáró törzsvendég lettem, aki minden ismerősét, akit csak lehet - de még azt is, aki fél a környék régi, rossz hírnevétől =) - elviszek ide. Először is a hely olyan igényes kialakítású - na azért ne egy luxus helyre számítsunk -, hogy bárhol megállná a helyét a Belvárosban is, másrészt a fagylalt extra olcsó (160Ft/adag), extra nagy és elég finom is. Két gombóc bőven elég, hárommal már megküzdesz. =P Szóval a hely abszolút nem illik a régi Teleki térre, az újra viszont remélhetőleg annál inkább! A színvonalat megőrizendő, vannak a renitens vendégeket finoman, de határozottan helyre utasító személyzeti tagok is, de az utóbbi időben már nem tapasztaltam hogy erre szükség lenne, a környék lassan hozzászocializálódik a helyhez. Persze a teljes sikerhez azért még több ilyen vállalkozókedvű vállalkozó kéne a negyedben. =)

FiDo tér

A Fiumei út és a Dobozi utca között a Teleki tértől a Baross utcai villamosremiz hátuljáig tartó területen a parkosítás mellett egy ifjúsági szabadidőközpontot is kialakítanak. Ennek az alapjai már látszódnak, illetve a sétányok nyomvonalait is már elkezdték kijelölni. Ebben azért remélem még rugalmasak a tervezők, kivitelezők, mert mint látható, pl. a Magdolna utcai villamosmegállótól a Magdolna utcáig menő sétány elég keskeny ahhoz, hogy a kevésbé a rendezett környezethez szokott lakosok ne tapossák majd szét a füvesítést, virágágyást, ami a járda mellett lesz esetleg. Szélesíteni kéne..

Kálvária tér

Itt aztán teljes meteoritbecsapódás jelenség van. :D Feltúrva minden, de azért már tisztul a kép, gyalogos nyomvonalak sejlenek ki a földből, a tér északi részén pedig a beígért kis, a tér karbantartásához szükséges és információs pontként is szolgáló épület alapjai is megvannak. Augusztus végére itt már friss fű, virágok, csuda játszótér és pavilon várja a környékbelieket a tervek szerint.

 

Sorsok Háza

A szakmai berkekben és a társadalom egy részében vitákat kiváltó Sorsok Háza, mely a volt józsefvárosi pályaudvar főépületét és közvetlen környezetét foglalja magában az Orczy térnél már elég jól áll. Mondjuk mihez képest, mikor áprilisra akarták átadni... de igén kész lesz, az biztos... már ami az épületet illeti a környezettel együtt. Szétkapták az egykori főépületet és a két, szimmetrikusan elhelyzekedő épületet is, elbontották a köztük lévő, nem eredeti hozzáépítéseket, lekapták a tetőket, leverték tégláig a vakolatot, áttörték a födémeket... és mindent újraépítenek a falakat kivéve. A födémek megvannak, a tető áll, szinte már csak a cserép hiányzik róla. Az ablakok lassan a helyükre kerülnek - a főépületen osztott, korhű, a két oldalsón sajnos teli üveges, osztatlan. A főbejárat előtt hatalmas fémszerkezetet építenek. Először azt hittem a bejárati emlékműhöz, de remélem nem annak a része, mert akkor eléggé túlméretezett...
Az épület és környezete elkészültével rendezhetnék az Orczy teret is, mert egy olcsóbb szépészeti beavatkozással jelentősen javulhatna a téren áthaladók közérzete. Reméljük az önkormányzat által tervezett további közterület-felújítások között ez a felújítás is helyet kap.

 

4-es metró felszíni térrendezései

Baross tér

A több évnyi áldatlan állapotok után már minden jobb, de valóban nem lett rossz. Nem buktam ki tőle, de nem rossz. Jó. Szinte hihetetlen, hogy mi volt itt, és most nincsen, és rend van. De az ember hamar hozzászokik, mint ahogyan a 4-es metrón is az első három napon - míg a csoda tart =P - mindenki mosolyogva mászkált, fényképezett, ámuldozott, nézelődött... ma már mindenki felvette utcai zombi álarcát, és unottan néz maga elé a mozgólépcsőn, nem örömködik, nem vihog, csendben, mélabúsan veszi tudomásul, hogy az élet továbbment, és a csodálatos 4-es metró is csak a "hülye külföldieknek" érdekes szuperépítészeti varázslat.
A barott tér aluljárója iszont még mindig pillangókat csal a hasamba, mint mikor szerelmes az ember. Mikor meglátom a 24-es villamos felől jövet a BKK infópontját... akkor már úgy érzem, igen, ez már a XXI. század! Mellesleg praktikusak lettek a busz- és torlimegállók elhelyezései is, szépek a Keleti pályaudvar körüli felszínrendezések. Jó lett, na.

II. János Pál pápa tér

Szupertuti! Ez a legjobb jelző erre a felszínrendezésre. A barátaimtól és a BKK utazó népétől is hallottam már olyan jelzőket, hogy csak ámultam. Csodálatos, gyönyörű, fantasztikus... na jó, azért ne essünk túlzásokba, de ez a tér - köszönhetően a tér nagyobb részét felújító önkormányzatnak is - tényleg nagyot változott. A régi, lepukkant, ápolatlan park helyett egy modern pihenőövezet jött létre vizes valamivel a metrókijáratnál - és mint az Erzsébet tér példájából is tudjuk, az emberek szeretik a vízzel teli izéket, főleg ha lehet körülötte ücsörögni. Itt ez hibádzik sajna. De ez talán az egyetlen. Jaaa nem. Egy óriási baki van az egészben, amitől nem tudok eltekinteni: vörösporos apró kaviccsal szórták le a gyalogos sétányokat. Ez a múltban sem vált be, nem tudom miért kell ezzel erőlködni. Szétszóródik a frissen rendezett parkosításban, zavarja a fűnyírást, kikel közüle a gaz, egy idő után elfogy, bekoszolja a cipőket... szóval nagyon nem praktikus... de minden bizonnyal olcsó.
Ennél a felújításnál remélem az egyik leginkább, hogy rendben is tartják. Már csak a frissen felújított Erkel Színház miatt is, ami egyszerű és nagyszerű lett belülről is.

Rákóczi tér

Rendezett, szép, tiszta. Ennyi. =)

 

Ludovika Campus
(link a campushoz)

A főépület elkészült az előtte elterülő Ludovika térrel együtt. Szép. A tervek szerint idén augusztusban elkezdődik az egyetem egy új épületének építése az Üllői úti sávban, és a sportrészlegek kialakítása a Diószegi Sámuel utcai fronton, illetve felújítják a régi lovardát is a teljes Orczy-kerttel együtt. Elvileg 2015-ben már a területen kezdődik meg az oktatás.
Ami most látszik, az az, hogy a régi épületeket részben már letarolták a park területén. Amit kicsit furcsállok, az az, hogy a park erdei futópályájának a campus főépületéhez közeli szakaszát leszórták a feltehetően a Ludovika tér rendezéséből maradt hófehér, nagy szemű murvával, roppant elmés módon. Nem alkalmas sétálásra ez a rész, futásra meg főleg nem. Könyörgöm! Egy parkba nem illik ilyen kövekkel leszórni a sétányokat! Járni rajta zajos - ilyen helyre általában csöndet szeretnének az emberek -, koszos, nem praktikus - lásd a II. J.P.p. térnél említett okokat. A fotókon esetleg jól mutat, de ennyi. remélem eltüntetik a felújítás során.

 

32-esek tere

Ez úgy ahogy van felesleges volt szerintem. Na jó, az emlékmű felújítása oké. De hogy Józsefváros egyik kedves kis virágoskertjét miért kellett eltüntetni, hogy a helyén egy lemészkőlapozott sivatagot hozzanak létre?! Régen volt itt virágokból kirakott józsefvárosi címer, kis vaskerítés, mely körülvette az emlékművet, most pedig valóban szép díszburkolatos, magasabb, hegyesebb ráccsal körbekerített terület, mely inkább egy temetői kripta köré illik. Megváltozott a hangulata, noha valóban föl lett újítva. Ezen a komor benyomáson még a két napja az emlékmű elé kihelyezett, kőből készült két virágláda sem segít. Hozzátenném, hogy nem a tér újult meg, csak az emlékmű körüli kerítésen belüli terület. Mondjuk a tér rendben is van. ;-)

 

Horváth Mihály tér

A területet az önkormányzat újítja föl, mely a tervek szerint a kerület központi tere lesz. A józsefvárosi plébániatemplom és a városháza jelenléte mindenképpen erre predesztinálja a területet, remélem sikerül megvalósítani az álmot. Az eddigiek minden esetre nem erre utalnak. Csak a park része van körbekerítve, föltúrva, és állítólag körbekerített pihenőpark lesz a helyén. A templom előtti területet is rendezni kéne, hogy a parkoló helyett tényleg kialakulhasson itt egy igazi központi tér. Persze ehhez kéne a volt telefonközpont hasznosítása is, aminek a tervek szerint már megvan az új funkciója - hogy ilyen rejtélyes maradjak. =)

 

 

Ennyit most összefoglalóképpen. Remélem pár hónap múlva a nemrég bezárt Kőbányai úti kínai piac helyének sorsa is körvonalazódik már a jelenlegi homályos sportpályás - parkos hasznosítási terv.

Címkék: budapest felújítás tér józsefváros homlokzat Kálvária tér Horváth Mihály tér Teleki tér FiDo 32-esek tere Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://pest-es-buda.blog.hu/api/trackback/id/tr826463861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.07.19. 22:19:43

reklámcikk. a lényeget nem mutatja meg. a látszat mögé már nem megy. ilyen ma a magyar ember. fentről csak térkép e táj...

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2014.09.11. 12:22:30

újabb terek-házak-utcák lettek kész...:)
süti beállítások módosítása