1896 május 2-án adták át a nagyközönségnek Európa második - vagy ahogy mi magyarok szeretjük hangsúlyozni -, a kontinentális Európa első földalatti vasútvonalát. Ez azt jelenti, hogy most hétfőn volt 120 éves. Ennek örömére a BKV pár napig éjszakai utazásokat kínál a lelkes közönség számára egy felújított korabeli szerelvényen. Hétfőn én magam is kipróbáltam - végigutaztunk a Mexikói úttól a Vörösmarty térig -, s bár én nem vagyok különösképpen közlekedési eszköz mániás, de így is nagy élmény volt ez a rendkívüli utazás az éjszaka közepén.

Most nem írnék a vonal és a szerelvény történetéről, a neten sok információ fellelhető velük kapcsolatban, de az eseményről eszembe jutott pár gondolat.

Igen! Ma este ahogy jöttem haza a szokásos útvonalamon egy baráti estéről, hirtelen feltűnt, hogy a Baross utca és a József körút sarkán valami nem stimmel. Hát ez:

Kicsit off ez a bejegyzés, de végül is ez egy budapesi blog, s ez az esemény egy különleges történés várounkban.

Szinte hihetetlen, de az egyik kedvenc francia nyelvű énekesem, Lara Fabian nemsokára Budapesten ad koncertet,

Van egy ház a Palotanegyedben, ami mióta ismerem a környéket szúrta a szememet. Eltűnt. Végleg. Ez egy bordó, jellegtelen ház volt, ám az ablakok típusából, méretéből adódóan nyilvánvalóan nem mai gyerek. Kíváncsi voltam, hogy most csak fölvette régi ruháját egy bombázás utáni elnagyolt felújítás után, vagy egy kortárs tervező álmodott egy historikusat és átvarázsolta a homlokzatot a környék jellegéhez jobban illőre, ezért utánakerestem - s ehhez nem is kellett elmennem a levéltár tervtárába. Amúgy bármi is történt, tulajdonképpen tetszik ez a változás, mely szerintem pozitív.

Nos, csoda történt, 2015. decemberére felújították a Baross kocsiszín (Baross u. 132., épült 1889.) FiDo tér felöli oldalának homlokzatát (Magdolna utca vége). Nem tudom, hogy lehet-e ennek köze ahhoz, hogy ősszel itt forgattak egy külföldi filmet, amihez egy egész kis kora újkori várost építettek ide díszletnek. Talán az ebből befolyt pénzből jutott a szépítgetésre is, bár az illetéskességi viszonyok ennél kissé bonyolultabbak... de ki tudja... Minden esetre ezzel a felújítással ismét egy jelentőset ugrott az erre járó ember közérzete - legalábbis az enyém mindenképpen.

Egy-két kép, néhány előtte-utána változatban:

Előtte (forrás: maps.google.com)

Nem csak a remíz újult meg... :D

Menekülthelyzet. Akit érdekel a téma az sok mindent olvashat a témáról, akit nem érdekel az pedig csak legyint egyet vagy felháborodik az egészen.
Keleti. Kelet és Nyugat kapuja. Tegnap ismét kinéztem a környékre. Úgy időzítettem a postára menetelt, hogy este fél kilenckor arra járjak.

Ma a családdal egy jó kis várostörténeti felfedezésen vettünk részt, ugyanis a mai napon megnyitották a Kőbánya alatt található pincerendszer egy részét a látogatók előtt - talán a Szent László napi búcsú okán, mivel a Szent László téren vásár is volt ez alkalomból és futóversenyt is rendeztek a városrészben -, s előre foglalt időpontokban, szervezett vezetés keretében ingyenesen megtekinthető volt a pincerendszer mellett az elfeledett Dreher-villa is.

A Dreher-villáról és a pinccerendszerről is olvasható egy-egy jó kis összefoglaló a fovaros.blog.hu oldalon, de azért pár szót és néhány családi élményt fűzök hozzájuk én is.

 (A képek minőségééert elnézést, csak mobil volt nálam sajna.)

Június 4. van, a "Nemzeti összetartozás napja".

Ma 95. éve írták alá a trianoni békeszerződést/békediktátumot, mely formálisan is feldarabolta a történelmi Magyarországot. Ennek kapcsán jutottak eszembe a következők: valóban nem volt eddig tér a meggyászolására, ugyanis a két világháború között revízió hajtotta az ország vezetőit és a nép jelentős részit, utána pedig nemigen lehetett róla beszélni. Minden trauma meggyászolása fontos és szükséges dolog, ha nem akarjuk, hogy tragédia legyen a vége. A rendszerváltás sem hozta el teljesen a kibeszélést, csak a 2000-es évek közepétől igazi téma ez a közbeszédben. Aztán most kissé úgy érzem, átesünk a ló tulsó oldalára. A legutolsó világ végi kistelepülésen is van már Trianon-emlékmű - megesik, hogy európai uniós fejlesztési pénzből -, vagy legalább egy tábla vagy virágágyás. Szép dolog az emlékezés, nem is kell feledni és a határon túli magyarokat támogatni kell véleményem szerint a szülőföldön maradásukban, fejlődésükben - persze csak ha ők is maradni akarnak - nem gyámság kell nekik, hanem támogatás, ha igénylik. De mégis mit gondol egy román/ukrán/szlovák/szerb ember, aki meglátja ezeket a nagy-magyarországos virágágyásokat, emlékműveket, táblákat? A térkép ábrázolása még magyarázható, toleránsabb, empatikusabb szomszédaink talán még meg is értik: ez az emékezés egy formája. De mi van a revízionista szövegekkel, mint a "Nem, nem, soha!" vagy az "Így volt, így lesz!" és még sorolhatnám milyen kiírások, az un. Magyar Hiszekegyről nem is beszélve? Ezeknek a kiírásoknak a fölemlítése maximum a két világháború közötti időkre emlékeztet, nem Trianon tragédiájára. Apropó tragédia: mi is a tragédia? Az, hogy megtörtént, vagy maga az a folyamat a tragédia, ami odáig vezetett - a dualizmus korában meghozott s európában egyedülállóan modern kisebbségi törvény be nem tartása, az erőszakos magyarosítás, a kisebbségi kultúra elnyomása, a valaha volt hungarus államnemzeti tudat fölváltása az etnikai nemzettudatokra?
De visszatérve ezekre a furcsán nosztalgikus emlékezési helyekre: Hogy segítjük elő így a békés együttélést a szülőföldjükön boldogulni kívánó határon túli magyarjainknak? Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy visszacsatolások lesznek, s hogy a revízió reális jelen korunkban?! Meg kéne már végre tanulunk együtt élni a múltunkkal és valaha volt kisebbségeinkkel akik most a szomszédos országok államaiban a többségi nemzet, és e szomszéd népekkel egyenrangú felekként közösen építeni a jövőt.

Na jó, a cím kissé túlzó, és leginkább szó szerint értendő. :D A lényeg, hogy március utolsó napján végre eltűnt az Orczy térnél a Fiumei úton, a volt Józsefvárosi pályaudvar helyén készülő Sorsok Háza - Európai Oktatási Központ előtt lévő, extradepresszív fekete takarópalánk-fal. Amit kaptunk, több fokkal jobb: nyers keményfa-fal - remélhetőleg egy kis előtte lévő, jövőbeni kertészeti rendezéssel együtt.

Nem tudom nem megemlíteni - habár a neten rákeresve látom, hogy már páran foglalkoztak vele, pl. itt és itt -, hogy most néztem meg a Liza, a rókatündér c. filmet, amiben az események egy Mátyás téri házban játszódnak - pontosabban a ház kívülről díszlete az eseményeknek. Ez az épület a Mátyás tér 4. számú ház, melybe majdnem beköltöztem pár éve, s mely történetesen a kedvenc épületem a kerületben. A ház mindenképpen figyelemreméltó. 2012-ben, mikor a Löffler Samu Sándor és Löffler Béla által tervezett, dr. Vágó Lajos és Balassa Zsigmond számára építtetett ház 100. éves volt, arról tájékoztattak, hogy a közös képviselő a házban lakik, és nagyon szívén viseli a sorsát. A lépcsőházat már felújították, illetve a kapualjat is. Az épület korábban részt vett a 100. éves házak ünnepén is.

Régebbi hír, döntés, de azért érdemes újra leírni, hogy egy 2014.07.25-i döntés alapján:

• végre felújítják, és remélhetőleg rendezik a Baross utca bazaltköves szerviz útját a Lujza utca és Dobozi utca között - tulajdonképpen az Orczy téri villamosremíztől a Kálvária térig
• szintén felújítják a Fiumei út bazaltköves szerviz útját a Teleki tér hosszúságában
• plusz "a VIII. kerület Baross u. 135. szám előtt játszótér kialakítására 10.000,0 e Ft-ot biztosít
  a Józsefvárosi Közterület-felügyelet és Városüzemeltetési Szolgálat költségvetésében"

(forrás)

Személy szerint a Baross utcai szerviz út érdekel a legjobban, mert az lenne a leglátványosabb, és legtöbb ember által látott változás. Jelenleg a Baross utca és szerviz útja között az egykor itt közlekedett első rendszeres budapesti villamosvonal (Egyetem tér - Orczy tér között!) maradványai vannak, melyeket parkolóként használnak az autók. A terület rendezetlen, bár szép fasor van rajta. Simán el tudnék itt képzelni egy - csak semmi megrökönyödés :D - Andrássy úti megoldást, ahol a szerviz út és a fő útpálya között egy járdasáv van padokkal és zöldfelülettel. Errefelé a lakosok amúgy is kiülnek a ház elé, legalább lenne hozzá pad. Bár félek, itt a parkolás fog előnyt élvezni a felújítás után is. Mindenesetre amennyiben ezt a lehetőséget kihagyja az önkormányzat, akkor elég nagy esélyt szalaszt el a terület megfelelő városképi rendezésében - bár én azért bízom benne, hogy ezt a szempontot is szem előtt tartják majd.

Egyébként az itt közlekedő első budapesti rendszeres villamosvonalat 1953-ban szüntették meg - mint arról a Budapest Elveszett Sínei is ír. Az oldal szerint az említett felújítandó szakaszon 1924-ből származó Haarmann-féle ikersínes pálya van, mely ma már elég ritka közlekedéstechnikai emlék Budapesten. Ez a tény, és hogy ezen a helyen található, ti. az első igazi villamosvonalon, arra is megihletett, hogy elképzeljek itt egy olyan megoldást - mint ami a Déli pályaudvarnál is van -, hogy egy étteremmé alakított villamoskocsit helyezzenek el a történelmi síneken. Így a környék egy nevezetes történelmi szelete megmenthető lenne, és illeszkedne a Baross kocsiszín későbbi hasznosítási tervének egyik változatához, miszerint az Orczy téren található villamosremízt átalakítanák villamos múzeummá. Több forrásból úgy értesültem, hogy ez utóbbi tervet a BKK egykori vezetője, Vitézy Dávid támogatta, Tarlós István inkább rockmúzeumot (?????) szeretne itt létrehozni - és hát az egyik szereplőt kiütötték a tábláról...

Villamosközlekedés a Baross utcában a mai Horváth Mihály térnél

A Baross u. 135. előtt - ? inkább mögött - létrehozni kívánt játszóteret teljes mértékben jó ötletnek tartom, tekintettel az Orczy Fórumban és úgy egyébként a környéken lakó kisgyermekes családokra. Érdekes dolog, hogy éppen egy 2014. tavaszi, az Orczy-negyed rehabilitációjának előkészítése kapcsán megrendezett lakossági fórumon is előkerült az ügy. Egy jól szituált apuka tette fel kérdésként az önkormányzati vezetőknek, hogy a téren lévő Magyar Kereszt szobor és az alatta található, 2006-ban fölszentelt, ám nem használt kápolna helyére jobb ötletnek találná, ha játszóteret építenének - a legközelebbi (amúgy felújított) játszótér a Golgota ill. a Kálvária téren található. Habár nem hiszem, hogy az emlékezet eme elfeledett eszközeit eltüntetnék a területről, de örülök neki, hogy a játszótér igénye meghallgatásra talált a kerületi vezetőségnél.

Na jó, a cím lehet kicsit túlzó, de feltételezhetően érintette Józsefvárost is, ugyanis egy kedves ismerősöm ismerőse tette közzé a következő képet a fészbukon (köszönet a képért), mely a Rákóczi úton készült:

Az esetet - távolabbi helyszínt említve - már több hírportál is közölte.

Ma délelőtt elmentem lefényképezni a Madolna-negyebe a rehabilitációs program III. ütemében elkészült épülethomlokzatokat. Lehet lesz belőle poszt, lehet nem - mert nagyon sok fotó ez, szerencsére nem kevés házat érint. De amitől most szeretnék írni, az az a különleges érzés, ami az embert akkor fogja el, ha nyitott szemmmel sétálgat a környéken: az letagadhatatlan, hogy történtek felújítások, de ugyanúgy letagadhatatlan, hogy az utcákat róva még mindig a szegénység és a lepukkantság az úr - nem is beszélve a mindenütt itt lévő szemétről. Furcsa látni a - nagyrészt valamely' Magdolna Negyed Program keretében - megújult homlokzatokat, melyek a legtöbb utcában - még - kakukktojásként árválkodnak, és szinte giccsesen hatnak a többi épület között - pedig szerencsésebb városrészekben ez a norma. Föl is vetődik az emberben a kérdés: miért pont ő, ez vagy az az épület újulhatott - és egyben menekülhetett - meg biztosan. A válasz nyilván kikutatható a háttérben zajló munkálatokból, de akkor is előjön, mint ahogy az is, hogy meddig folytatódik a rehabilitáció? Mi lesz a többi házzal? Mi változik? Változik-e egyáltalán valami valójában? A FiDo téren lévő szabadidőrészlegen és a negyed többi helyén dolgozó szociális munkásoknak, kapcsolódó szakembereknek lesz-e elég ereje, kitartása, optimizmusa és szakmai elhivatottsga, hogy a "dzsungel" gyermekeiből szép lassan - igazából talán generációk lepergése alatt - a felújított terekhez és épületekhez méltóan és megfelelően gondolkodó és viselkedő gyermekeket, embereket faragjanak? Felmérik-e, hogy ez mivel jár, tisztában vannak-e küldetésükkel? Egyáltalán mennyire gondolkodnak másképpen az itt élők, és ez a másképp gondolkodás - mely mögött véleményem szerint nem tisztán kulturális, hanem sokkal inkább szociiális okok húzódnak meg a háttérben - mennyiben változtatható? Vajon mennyit keresnek ezek a szociális "angyalok" akik ezen a telhelt környéken dolgoznak? Vajon ez elegendő-e ehhez az emberfeletti munkához mérten? Milyen gyorsan égnek majd ki? Mi kell ahhoz, hogy a megindult változás - ha tényleg van, de azért szerintem van - ne fulladjon ki, hanem lendületet kapjon, és önjáró legyen?
Sorolhatnám a még fölmerülő kérdéseket, de most inkább néhány kép, képpár jön, melyek engem meggyönyörködtettek kétes hangulatukkal.

Ősszel átadták a megújult Kálvária teret Józsefvárosban. Ez adta az apropót, hogy írjak kicsit a környék múltjáról, jelenéről. Kezdjük egy kis helytörténettel! ;-)

Ősz elején adták át a Rudas fürdő új részlegét, melyet a korábbi palackozó üzem helyén alakítottak ki, így mint a fürdő egyik rajongója, elmentem megnézni, mit kaptak a budapestiek a kb. 1 milliárd forintnyi bővítés keretében - már amelyik budapesti megengedheti magának a belépőjegy árát: hétköznap 4.500 Ft, hétvégén 4.800 Ft a termál-wellness-uszoda részlegre egyben érvényes jegy.

A tapasztaltak közül hadd emeljem ki elsőként az egyik legnagyobb újdonságot: a bővítésnek és felújításnak köszönhetően a Rudas már nem csak egy uszodaként vagy társas termálként, pár órára betervezett fürdőtevékenységre használható, hanem akár egy teljes napi programra lett alkalmas. Az egész napomat ott töltöttem, és mikor indulnom kellett igencsak sajnáltam - természetesen ennek feltétele a kombinált jegy, mely öltözésre nem a termál kabinjaihoz szól, azt külön felár ellenében kaphatja meg a kedves vendég ha ilyen extra vágya van. A hangulatos, közel fél évezredes török kori ilidzsához (termálfürdő) és az 1896-ban átadott úszócsarnokhoz a felújított és kibővített napozóterasz(ok), a wellness részleg és a tetőtéri medence társítása egy olyan izgalmas kombót hozott létre, amelyben szinte mindenki találhat az ízlésének, igényeinek megfelelő ellazulási lehetőséget.

Az úszócsarnok