Már majdnem húsz éve, hogy először voltam budapesti fürdőházban. Azóta is rajongója vagyok ennek a különös hangulatnak, amit a budapesti fürdők nyújtanak. Sajnos, valami kiveszőben van ebből a hangulatból, és - be kell látnom - ennek valószínűleg városgazdálkodási okai vannak, illetve a túlturizmussal függnek össze.

Mikor huszonévesen elkezdtem járni a budapesti fürdőkbe, több közülük még nemileg szeparált volt egyes napokon, vagy az épületen belül elválasztva volt férfi és női fürdő. Ilyen volt a Rudas, a Király és a Gellért is, s a Palatinus és a Széchenyi rendelkezett külön női és férfi napozóterasszal is. Mára már csak a Rudas őrzi ezt a régi hagyományt, hogy külön pihenhetnek a férfiak és nők. A Királyban nem voltam, csak a koedukálás után, a Gellértben pedig az utolsó időkbe jutottam be, mikor még szeparáltan működött az intézmény, a hagyományoknak, s az eredeti épületstruktúrának megfelelően. Nem tudom pontosan megmondani mi az, ami a nemi bontásban fürdést igazán különlegessé teszi, de talán a fesztelenség, a közösségérzés erősebb megléte, a benfentesség érzése. Mikor 2025. őszén be akarták pár órára korlátozni a Rudas férfi és női napját, készült egy kis videó, ami közelebb hozta ennek megértését számomra. Egyszerűen másképp viselkedünk férfiként/nőként, ha nincs ott a másik nem, egyszerűen szabadabbak, igen, felszabadultabbak vagyunk.

De nem csak a nemi elkülönítés volt más akkor, mikor elkezdtem használni a budapesti fürdőket. A Széchenyiben már régen nincs szeparált füdés (1981 óta), s mégis volt egyfajta bensőséges hangulata annak idején ennek az óriási komplexumnak is. Mi volt más? Budapest... Budapest nem volt még a tömegturizmus célpontja. Emlékszem, a 2000-es évek közepén a barátokkal és a turisztikai szakmával együtt hogy vártuk, hogy most már aztán igazán felfedezze magának a világ Budapestet, mint turistacélpontot. Most, 20 év távlatából már vegyes bennem ennek a végül megvalósult álomnak az értékelése. Kicsit a rendszerváltással tudom párhuzamba hozni: nem voltunk rá igazán felkészülve, s sok mindent elsöpört, ami jó lett volna, ha marad, s sok minden jó lett volna, ha előre szabályozva van. (S persze sok jót is hozott azért.)

Mi tűnt el? Vagyis akkor vagyok igazságos, ha úgy kérdezem: mi van erősen eltűnőben? Az a budapesti fürdőkultúra, ami talán túlélte a Nagy Háborút, túlélte a kommunistákat, s a rendszerváltást. De ezt a már-már vadkapitalizmust, ami a turizmus terén most működik, ezt nagyon megszenvedi, s lehet, jóvátehetetlenül. Még felfedezhető azért a fürdőkben a törzsvendégek azon köre, akik társadalmi életet élni is járnak e falak közé. Még politizálnak a Rudasban, beszélgetnek sportról a Lukács gőzében... De már egyre kevesebben. A Gellértben s a Széchenyiben már jó ideje vendég csak a magyar, nem érzi otthonosan magát a mobillal pózoló és hangoskodó külföldiek között. Jómagam igyekeztem megszokni e változásokat. De tavaly ősszel történt valami, ami engem, mint turistákhoz úgy-ahogy hozzászokott fürdőlátogatót is teljesen felháborított: Kezelésre utaltak a Lukácsba, ahol már jó ideje nem voltam, s megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy már itt is olyan zsúfoltság van a délutáni s esti órákban - amikor munka után el tudtam jutni a kezelési időpontokra -, hogy kényelmetlen volt a melegvizes medencékben lenni. Persze ez a kúra többi részét, melyet kaphat az ember - masszázs, súlyfürdő, iszappakolás - szerencsére nem beflyásolja, de a fürdőzés és a kúra nyugalmát, a mindennapokból való kiszakadást és kikapcsolódást nagymértékben ellehetetleníti. E ekkor jött a hír, hogy a Főváros megszünteti a szeparált napokat a Rudasban - ami végül mégsem következett be.

Megértem, hogy a Fővárosnak szüksége van a bevételre a fürdőkből, de azt már kevésbé, hogy az aranytojást tojó tyúkot - melyet a fürdők jelentenek a város számára bevétel szempontjából - miért nem ápolgatják jobban, miért csak muszáj karbantartások zajlanak, s miért a bezárás mellett döntöttek már több fürdő esetében a felújítás helyett, mikor utána termelhetné a pénzt. Lehet, kényszerpályán is van a város pénzügyileg, de ez egy nagyon rögidtávú gondolkodás, ahogyan a fürdőinkkel bánnak.

Jó lenne a minőségi turizmus felé nyitni. Turisták nem csak az épületekért jöhetnek ide, van, aki a kultúráért jön. A hagyományos fürdőkultúra érték lehetne, mellyel olyan külföldi turisták érkezhetnének, akik értékelik és tiszteletben tartják a fürdőben zajló társadalmi éltetet és a gyógykúrázók rituáléit. Sőt! Kialakulhatna akár nagyobb, állandó külföldi vendégköre is egy-egy fürdőnek, mint amiről a világháború előtti időkből hallani. Jelenleg meglátásom szerint alkalmatlan a budapesti fürdők többsége ilyen vendégkör megszólítására, csak a gyorsan pénzt hozó alkalmi turisták tudnak célpont lenni. Ez anyagilag lehet, hogy megtérülő a városnak, de kulturálisan és a történelmi fürdőink presztízse szempontjából mindenképpen káros. Nem is beszélve az itt élőkről, rólunk! Elvileg ezek a fürdők nekünk épültek, a mi egészségünk érdekében, a mi felmenőink pénzén. A mai világban - mikor annyian vagyunk stresszesek, túlterheltek, a munkától és a megváltozott életmódtól mozgásszervileg nem teljesen egészslégesek - kincs lehetne egy olyan gyógyvíz- és fürdőkészlet, ami Budapestnek - s amúgy az országnak - van. Rendelkezünk annak a gyógyfürdő infrastruktúrának az alapjaival, ami biztosíthatná, hogy az emberek eljárjanak kikapcsolódni, feltöltődni és gyógyulni. Sajnos, a jelenlegi, túlzsúfolt fürdők erre a fajta rekreációs célra a hétköznapok nagyobbik felében, hétvégén pedig szinte teljesen alkalmatlanok. A reggeli órák maradtak még tapasztalatom szerint, amikor még nem árasztja el a túlturizmus a fürdőépületeket, de nem mindenki engedheti meg magának, hogy ekkor menjen kihasználni a lehetőséget. 

A zsúfoltság elriaszt sok helyit, s a belvárosi fürdők közül törzsvendég társaságokat a Rudason és a Dandáron túl kevéssé látni, főleg, ha fiatalabbakról beszélünk, akik tovább vinnék a fürdőzés hagyományait.

Mi lehetne megoldás? Most kicsit elászllok a gondolataimmal: Lehetne minden történelmi fürdőnkben a héten egy-egy nap, mikor visszaáll a régi rend, s szeparált a fürdés a komplexumok hagyományos felosztású részeiben (Széchenyi, Gellért), illetve kijelölésre kerülnek férfi és női napok, ahogy a Rudasban végül az anyagi nyomás ellenére mégiscsak megmaradt, s lehetne később az újranyíló Királyban, Ráczban is így. A bevételek fontosak, de a hazai törzsvendégek kinevelése, megtartása végett lehet érdemes lenne elgondolkodni valamilyen Zsigmondy-kártyás napon, vagy egyszerűen magyarországi lakcímkártyával való beléptetés kedvezményesítésén a hét egy napján - bár ez nem tudom mennyire megengedett jogszabályilag.
Hosszabb távon pedig - a kerületek bevonásával - hasznos lenne egy olyan budapesti fürdőkoncepciót kidolgozni, melyben célként szerepel, hogy - a geológiai feltételek figyelembe vételével, lehetőleg - minden budapesti kerület rendelkezzen legalább egy olyan gyógyfürdővel, melyben megvalósulhat a rekreáció-közösségi élmény-gyógyulás hármas. Ne kelljen órákat utazni a városban senkinek, hogy élvezhesse a fürdők nyújtotta lehetőségeket. Így a történelmi fürdők is kicsit fellélegezhetnének a gyógykúra ellátás szempontjából.

Fontos lenne, hogy a fürdőzés, mint szolgáltatás magymértékben a budapestiek érdekében kerüljön fejlesztésre, s ne csak a turizmus kiszolgálásának céljából.
Mindezt persze mint a városvezetéshez nem értő, laikus, a füdőkért rajongó budapesti írom. Remélem, hogy e létesítmények megmaradnak a magyarság történelmi örökségeként még hosszú időn át, s a lakosság javára tudnak válni mind szellemi, mind fizikai felfrissülést nyújtva számukra.

Elnézve az elmúlt 15-20 év történéseit a világban, történelmet szerető magánemberként az alábbi megállapításokat tudom tenni:
1. Az USA világpolitikai jelentőségét Kína egyre inkább megközelíti.
2. Oroszország regionális hatalom szintje fele tart, csökkenő jelentőséggel.
3. Az európi egykori nagyhatalmak, s maga az EU nem igazán találta meg eddig a helyét az új világrendben.

Magyarként, Európaiként a fentiek mind elszomorítanak.
Az USA a XX. század folyamán igen fontos szövetségese volt Európa nyugati felének - noha a két nagy háborúból Európa mind gyengébben, s az USA mind erősebben került ki, s egyszersmind megszabadult az európai egykor erős államok világpolitikai súlyának egy jó részéről, melynek helyét maga igyekezett betölteni. A most élő generációk számára talán elképzelhetetlen az európai lét az USA nélkül. Pedig lehet, ez lenne Európa útja, nem az USA kegyéből való kitartottság (lásd NATO). Sajnálatos módon úgy látszik, a Nyugat most a tengeren túlon termelte ki az új század megalomán, nárcisztikus, bántalmazó személyiségű szupervezetőjét. Csak a Jó Istentől remélem, hogy nem olyan rontásba visz minket, mint a franciáké kétszáz, vagy a németeké száz évvel ezelőtt. A mai híreket olvasva is az erősödik meg bennem, hogy nagy a baj a világpolitikában. Az USA első embere Norvégia kormányára tolja saját békeharcos szerepének megszűnését. Ha "Norvégia" nem adta neki a Nobel-békedíjat, akkor ő már nem tartja feladatának a békére törekvést (lásd pl.: BBC cikke). Érdekes logika.

Egy éve van hatalmon az USA új elnöke. Gyors beavatkozásokat hozott a magyar perspektívából jobban látható izraeli-palesztin konfliktusban, nem ért el látható eredményt az Oroszország Urkrajna elleni agressziója kapcsán, lerohanta Venezuelát. A diplomáciában láthatóan nem tartja magát a korábbi normákhoz, s kilép több nemzetközi szervezetből. A nemzetközi szerződések, a nemzetközi jog, mely a II. világháború után kialakult, leginkább a gyengébb államokat védte, illetve az atomfegyver bevetésétől védte a világot. A nemzetközi világrend felrúgásával mind veszítünk. Az erősebb kutya elv, melyet úgy tűnik, az USA elnöke egyre inkább alkalmazni kíván, most legújabban Grönland esetében, szétveri a nyugati szövetségi rendszert és a nemzetközi normákat is. De úgy vélem, hogy ezek a keretek arra születtek, hogy egy erős állam se tudjon visszaélni a hatalmával bűntetlenül. Fájó, de egyre közelebbinek tűnik az idő, amikor az USA-tól való megvédés érdekében kell érvényesíteni e nemzetközi normákat. De vajon ki tudja ezt megtenni? Szükség lenne rá, mert még más nagy- s középhatalom is vérszemet kap a kutya-elv érvényesítésére.

A jelenlegi helyzet lehetőség is. Európának egy nagy lehetőség, hogy megtalálja a saját hangját, s belátható időn belül az Egyesült Államoktól sokkal függetlenebb világpolitikai tényező legyen. El kell engedni rövid távon azt a ma már csak a múltból táplálkozó illúziót, hogy Európa központi szerepet játszik a világban. Egyes nyugati országos fontos világpolitikai szereplők. Európa talán erős középhatalom. Ezt a szerepet tudjuk egyelőre megcélozni, s ehhez kell az EU és az európai államok szövetsége, gördülékenyebb belső kommunikációja. Véleményem szerint ártalmas az az út Európa számára, melyet a jelenlegi magyar kormány képvisel, mely hátráltatja az egységes EU-s hang megjelenését a külpolitikában, most már ki is mondva, hogy nem szeretne egységes uniós külpolitikai véleményt. Ez gyengíti a szövetséget s nevetségessé is teszi erőfeszítéseit a világpolitikai helyzetek kapcsán való fellépésében is. Támogatandó a nemzetállamok megerősítése, de nem lehet igaz az a tétel, hogy az EU erősítése nem lehetséges, csak a nemzetállami érdekek kárára, azok csorbulásával. 

Megdöbbentő, hogy a (nemzetközi) politika színterén egyre több a dölyfös, tiszteletlen, soviniszta mgnyilvánulás, mely nem az egymás iránti tiszteleten és megbecsülésen, hanem az önmagunk önhitt felmagasztalásán és felnagyított jelentőségén alapul (pl. ez a levél az USA elnökétől). A magyar belpolitikából már jól ismert a jobboldalnak nevezett kormányzás elmúlt másfél évtizedéből ez a hangnem, mely egyre erősebb. Megdöbbentő belegondolni, hogy a mai fiatal generációk nem is tudják, nem tapasztalhatták idehaza, milyen az a parlamentarizmus, melyben valódi parlamenti vita és többpárti munka zajlik, melyben az állami média nem a kormány szócsöve, melyben valódi viták zajlanak a politikai szereplők között, ahol a hírekben nem tényként közlik a politikusok s a kormány állításait, hanem véleményként. A mai huszonévesek nem ismerik, milyen, amikor a kormány nem elsősorban hatalompolitikát visz véghez, melyben elképesztően sok elem csak a hatalom megtartását szolgálja, hanem szakpolitikai viták zajlanak. Ezen új generációknak természetes, hogy mindig ellenségképet kap a nép a hatalomtól, melytől félni kell, természetes, hogy a kormány az állam(!) pénzén hirdetésekben súlykolja a leegyszerűsített üzeneteket. Álhíreknek nevezik a nem tetsző tényeket s bérenceknek a nem tetsző véleményt megfogalmazókat. 

Döbbenetes, hogy mi felé megy a világunk, s innen nem látszik a kiút. Talán a mostani egyesült államokbeli elnök felgyorsítja a nyugati hanyatlást, mely után születhet valami nemesebb a romokon. - Itt kissé elragadtattam magam úgy érzem. - De jobb lenne elkerülni a romokat, s itt Európában végre kezünkbe venni a magunk sorsát, s új szövetségi rendszert kiépíteni a világban.

Gondolatjáték: Személy szerint rémiszt a gondolat, hogy Európa pár évtized múlva csak egy aféle "Világ-skanzen" lehet, ahová eljönnek csodálkozni és romantikázni Ázsiából és Dél-Amerikából, hogy milyen volt a múlt errefelé, s kissé lesajnálva hazautaznak a világpolitikailag fontosabb államaikba, ahol a jelen színtere van, s a meghatározó dolgok zajlanak. Európaiként azt gondolom, jó lenne ezt elkerülni.

Sokat gondolkoztam az utóbbi hónapokban, hogy ismét billentyűzetet ragadva írok budapesti témákról, s hol, milyen formában tegyem. Nem avítt már a blogolás? Olvasnak-e még blogot mostanában az emberek? Fontos-e, hogy olvassa valaki amit írok, vagy csak jó lenne valahol kiírni a gondolataimat?

Végül úgy döntöttem, teszek egy próbát, ismét blogolok. Meglátjuk! ;)

1896 május 2-án adták át a nagyközönségnek Európa második - vagy ahogy mi magyarok szeretjük hangsúlyozni -, a kontinentális Európa első földalatti vasútvonalát. Ez azt jelenti, hogy most hétfőn volt 120 éves. Ennek örömére a BKV pár napig éjszakai utazásokat kínál a lelkes közönség számára egy felújított korabeli szerelvényen. Hétfőn én magam is kipróbáltam - végigutaztunk a Mexikói úttól a Vörösmarty térig -, s bár én nem vagyok különösképpen közlekedési eszköz mániás, de így is nagy élmény volt ez a rendkívüli utazás az éjszaka közepén.

Most nem írnék a vonal és a szerelvény történetéről, a neten sok információ fellelhető velük kapcsolatban, de az eseményről eszembe jutott pár gondolat.

Igen! Ma este ahogy jöttem haza a szokásos útvonalamon egy baráti estéről, hirtelen feltűnt, hogy a Baross utca és a József körút sarkán valami nem stimmel. Hát ez:

Kicsit off ez a bejegyzés, de végül is ez egy budapesi blog, s ez az esemény egy különleges történés várounkban.

Szinte hihetetlen, de az egyik kedvenc francia nyelvű énekesem, Lara Fabian nemsokára Budapesten ad koncertet,

Van egy ház a Palotanegyedben, ami mióta ismerem a környéket szúrta a szememet. Eltűnt. Végleg. Ez egy bordó, jellegtelen ház volt, ám az ablakok típusából, méretéből adódóan nyilvánvalóan nem mai gyerek. Kíváncsi voltam, hogy most csak fölvette régi ruháját egy bombázás utáni elnagyolt felújítás után, vagy egy kortárs tervező álmodott egy historikusat és átvarázsolta a homlokzatot a környék jellegéhez jobban illőre, ezért utánakerestem - s ehhez nem is kellett elmennem a levéltár tervtárába. Amúgy bármi is történt, tulajdonképpen tetszik ez a változás, mely szerintem pozitív.

Nos, csoda történt, 2015. decemberére felújították a Baross kocsiszín (Baross u. 132., épült 1889.) FiDo tér felöli oldalának homlokzatát (Magdolna utca vége). Nem tudom, hogy lehet-e ennek köze ahhoz, hogy ősszel itt forgattak egy külföldi filmet, amihez egy egész kis kora újkori várost építettek ide díszletnek. Talán az ebből befolyt pénzből jutott a szépítgetésre is, bár az illetéskességi viszonyok ennél kissé bonyolultabbak... de ki tudja... Minden esetre ezzel a felújítással ismét egy jelentőset ugrott az erre járó ember közérzete - legalábbis az enyém mindenképpen.

Egy-két kép, néhány előtte-utána változatban:

Előtte (forrás: maps.google.com)

Nem csak a remíz újult meg... :D

Menekülthelyzet. Akit érdekel a téma az sok mindent olvashat a témáról, akit nem érdekel az pedig csak legyint egyet vagy felháborodik az egészen.
Keleti. Kelet és Nyugat kapuja. Tegnap ismét kinéztem a környékre. Úgy időzítettem a postára menetelt, hogy este fél kilenckor arra járjak.

Ma a családdal egy jó kis várostörténeti felfedezésen vettünk részt, ugyanis a mai napon megnyitották a Kőbánya alatt található pincerendszer egy részét a látogatók előtt - talán a Szent László napi búcsú okán, mivel a Szent László téren vásár is volt ez alkalomból és futóversenyt is rendeztek a városrészben -, s előre foglalt időpontokban, szervezett vezetés keretében ingyenesen megtekinthető volt a pincerendszer mellett az elfeledett Dreher-villa is.

A Dreher-villáról és a pinccerendszerről is olvasható egy-egy jó kis összefoglaló a fovaros.blog.hu oldalon, de azért pár szót és néhány családi élményt fűzök hozzájuk én is.

 (A képek minőségéért elnézést, csak mobil volt nálam sajna.)

Június 4. van, a "Nemzeti összetartozás napja".

Ma 95. éve írták alá a trianoni békeszerződést/békediktátumot, mely formálisan is feldarabolta a történelmi Magyarországot. Ennek kapcsán jutottak eszembe a következők: valóban nem volt eddig tér a meggyászolására, ugyanis a két világháború között revízió hajtotta az ország vezetőit és a nép jelentős részit, utána pedig nemigen lehetett róla beszélni. Minden trauma meggyászolása fontos és szükséges dolog, ha nem akarjuk, hogy tragédia legyen a vége. A rendszerváltás sem hozta el teljesen a kibeszélést, csak a 2000-es évek közepétől igazi téma ez a közbeszédben. Aztán most kissé úgy érzem, átesünk a ló tulsó oldalára. A legutolsó világ végi kistelepülésen is van már Trianon-emlékmű - megesik, hogy európai uniós fejlesztési pénzből -, vagy legalább egy tábla vagy virágágyás. Szép dolog az emlékezés, nem is kell feledni és a határon túli magyarokat támogatni kell véleményem szerint a szülőföldön maradásukban, fejlődésükben - persze csak ha ők is maradni akarnak - nem gyámság kell nekik, hanem támogatás, ha igénylik. De mégis mit gondol egy román/ukrán/szlovák/szerb ember, aki meglátja ezeket a nagy-magyarországos virágágyásokat, emlékműveket, táblákat? A térkép ábrázolása még magyarázható, toleránsabb, empatikusabb szomszédaink talán még meg is értik: ez az emékezés egy formája. De mi van a revízionista szövegekkel, mint a "Nem, nem, soha!" vagy az "Így volt, így lesz!" és még sorolhatnám milyen kiírások, az un. Magyar Hiszekegyről nem is beszélve? Ezeknek a kiírásoknak a fölemlítése maximum a két világháború közötti időkre emlékeztet, nem Trianon tragédiájára. Apropó tragédia: mi is a tragédia? Az, hogy megtörtént, vagy maga az a folyamat a tragédia, ami odáig vezetett - a dualizmus korában meghozott s európában egyedülállóan modern kisebbségi törvény be nem tartása, az erőszakos magyarosítás, a kisebbségi kultúra elnyomása, a valaha volt hungarus államnemzeti tudat fölváltása az etnikai nemzettudatokra?
De visszatérve ezekre a furcsán nosztalgikus emlékezési helyekre: Hogy segítjük elő így a békés együttélést a szülőföldjükön boldogulni kívánó határon túli magyarjainknak? Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy visszacsatolások lesznek, s hogy a revízió reális jelen korunkban?! Meg kéne már végre tanulunk együtt élni a múltunkkal és valaha volt kisebbségeinkkel akik most a szomszédos országok államaiban a többségi nemzet, és e szomszéd népekkel egyenrangú felekként közösen építeni a jövőt.

Na jó, a cím kissé túlzó, és leginkább szó szerint értendő. :D A lényeg, hogy március utolsó napján végre eltűnt az Orczy térnél a Fiumei úton, a volt Józsefvárosi pályaudvar helyén készülő Sorsok Háza - Európai Oktatási Központ előtt lévő, extradepresszív fekete takarópalánk-fal. Amit kaptunk, több fokkal jobb: nyers keményfa-fal - remélhetőleg egy kis előtte lévő, jövőbeni kertészeti rendezéssel együtt.

Nem tudom nem megemlíteni - habár a neten rákeresve látom, hogy már páran foglalkoztak vele, pl. itt és itt -, hogy most néztem meg a Liza, a rókatündér c. filmet, amiben az események egy Mátyás téri házban játszódnak - pontosabban a ház kívülről díszlete az eseményeknek. Ez az épület a Mátyás tér 4. számú ház, melybe majdnem beköltöztem pár éve, s mely történetesen a kedvenc épületem a kerületben. A ház mindenképpen figyelemreméltó. 2012-ben, mikor a Löffler Samu Sándor és Löffler Béla által tervezett, dr. Vágó Lajos és Balassa Zsigmond számára építtetett ház 100. éves volt, arról tájékoztattak, hogy a közös képviselő a házban lakik, és nagyon szívén viseli a sorsát. A lépcsőházat már felújították, illetve a kapualjat is. Az épület korábban részt vett a 100. éves házak ünnepén is.

Régebbi hír, döntés, de azért érdemes újra leírni, hogy egy 2014.07.25-i döntés alapján:

• végre felújítják, és remélhetőleg rendezik a Baross utca bazaltköves szerviz útját a Lujza utca és Dobozi utca között - tulajdonképpen az Orczy téri villamosremíztől a Kálvária térig
• szintén felújítják a Fiumei út bazaltköves szerviz útját a Teleki tér hosszúságában
• plusz "a VIII. kerület Baross u. 135. szám előtt játszótér kialakítására 10.000,0 e Ft-ot biztosít
  a Józsefvárosi Közterület-felügyelet és Városüzemeltetési Szolgálat költségvetésében"

(forrás)

Személy szerint a Baross utcai szerviz út érdekel a legjobban, mert az lenne a leglátványosabb, és legtöbb ember által látott változás. Jelenleg a Baross utca és szerviz útja között az egykor itt közlekedett első rendszeres budapesti villamosvonal (Egyetem tér - Orczy tér között!) maradványai vannak, melyeket parkolóként használnak az autók. A terület rendezetlen, bár szép fasor van rajta. Simán el tudnék itt képzelni egy - csak semmi megrökönyödés :D - Andrássy úti megoldást, ahol a szerviz út és a fő útpálya között egy járdasáv van padokkal és zöldfelülettel. Errefelé a lakosok amúgy is kiülnek a ház elé, legalább lenne hozzá pad. Bár félek, itt a parkolás fog előnyt élvezni a felújítás után is. Mindenesetre amennyiben ezt a lehetőséget kihagyja az önkormányzat, akkor elég nagy esélyt szalaszt el a terület megfelelő városképi rendezésében - bár én azért bízom benne, hogy ezt a szempontot is szem előtt tartják majd.

Egyébként az itt közlekedő első budapesti rendszeres villamosvonalat 1953-ban szüntették meg - mint arról a Budapest Elveszett Sínei is ír. Az oldal szerint az említett felújítandó szakaszon 1924-ből származó Haarmann-féle ikersínes pálya van, mely ma már elég ritka közlekedéstechnikai emlék Budapesten. Ez a tény, és hogy ezen a helyen található, ti. az első igazi villamosvonalon, arra is megihletett, hogy elképzeljek itt egy olyan megoldást - mint ami a Déli pályaudvarnál is van -, hogy egy étteremmé alakított villamoskocsit helyezzenek el a történelmi síneken. Így a környék egy nevezetes történelmi szelete megmenthető lenne, és illeszkedne a Baross kocsiszín későbbi hasznosítási tervének egyik változatához, miszerint az Orczy téren található villamosremízt átalakítanák villamos múzeummá. Több forrásból úgy értesültem, hogy ez utóbbi tervet a BKK egykori vezetője, Vitézy Dávid támogatta, Tarlós István inkább rockmúzeumot (?????) szeretne itt létrehozni - és hát az egyik szereplőt kiütötték a tábláról...

Villamosközlekedés a Baross utcában a mai Horváth Mihály térnél

A Baross u. 135. előtt - ? inkább mögött - létrehozni kívánt játszóteret teljes mértékben jó ötletnek tartom, tekintettel az Orczy Fórumban és úgy egyébként a környéken lakó kisgyermekes családokra. Érdekes dolog, hogy éppen egy 2014. tavaszi, az Orczy-negyed rehabilitációjának előkészítése kapcsán megrendezett lakossági fórumon is előkerült az ügy. Egy jól szituált apuka tette fel kérdésként az önkormányzati vezetőknek, hogy a téren lévő Magyar Kereszt szobor és az alatta található, 2006-ban fölszentelt, ám nem használt kápolna helyére jobb ötletnek találná, ha játszóteret építenének - a legközelebbi (amúgy felújított) játszótér a Golgota ill. a Kálvária téren található. Habár nem hiszem, hogy az emlékezet eme elfeledett eszközeit eltüntetnék a területről, de örülök neki, hogy a játszótér igénye meghallgatásra talált a kerületi vezetőségnél.

Na jó, a cím lehet kicsit túlzó, de feltételezhetően érintette Józsefvárost is, ugyanis egy kedves ismerősöm ismerőse tette közzé a következő képet a fészbukon (köszönet a képért), mely a Rákóczi úton készült:

Az esetet - távolabbi helyszínt említve - már több hírportál is közölte.