1896 május 2-án adták át a nagyközönségnek Európa második - vagy ahogy mi magyarok szeretjük hangsúlyozni -, a kontinentális Európa első földalatti vasútvonalát. Ez azt jelenti, hogy most hétfőn volt 120 éves. Ennek örömére a BKV pár napig éjszakai utazásokat kínál a lelkes közönség számára egy felújított korabeli szerelvényen. Hétfőn én magam is kipróbáltam - végigutaztunk a Mexikói úttól a Vörösmarty térig -, s bár én nem vagyok különösképpen közlekedési eszköz mániás, de így is nagy élmény volt ez a rendkívüli utazás az éjszaka közepén.

Most nem írnék a vonal és a szerelvény történetéről, a neten sok információ fellelhető velük kapcsolatban, de az eseményről eszembe jutott pár gondolat.

Például, hogy mekkora jófejség, hogy a BKK/BKV figyelmet szentel az ilyen évfordulóknak, programokat szervez, új ötletekkel rukkol elő. Persze mindez PR is. A BKV-nak korábban is voltak ilyen emberközeli rendezvényei, de úgy gondolom, hogy igazán Vitézy Dávid  és csapata alatt vált a budapesti közlekedés és egyik legfőbb vállalata ilyenné. Hogy milyenné? Szerethetővé! Az ő irányítása alatt ment végbe az a látványos fejlődés a budapesti tömegközlekedésben, mely nem csak a pénzről szólt, hanem sokkal inkább jól átgondolt közlekedésszervezésről, figyelmességekről, emberközelibb felhasználásról, tájékoztatásról, és emberi arculatról. Számomra a legemblematikusabb mozzanat az volt, mikor kikerültek a megállók nevei a megállók tábláira. Ha jól emlékszem ez még Vitézy előtt volt, de így utólag ez már betudható a jövő előszelének, mivel az tuti, hogy ez egy régi VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) felvetés volt, s Vitézy is ebből a közegből jött. Nem tudom most milyen a VEKE, de annak idején rengeteg, a tömegközlekedésért szenvedélyesen rajongó fiatalt tömörített össze, s rengeteg konstruktív ötlet jött ki abból a közösségből a közös gondolkodás eredményeképpen.

Visszatérve Vitézy budapesti vállalatvezetésének egy számomra fontos eredményére: A "mocskos BKV"-ból pár év alatt ez az ember és stábja egy menő BKK-s imázst épített ki. Menő lett a BKK - nem a BKV, mert a BKK mást jelent(ett). Persze nem mindenkinél lett menő, értem én. De az X-, Y- és Z-generáció tagjai számára mindenképpen. Véleményem szerint ez fontos. Fontos, hogy a fiatalok szeressék és akarják használni a tömegközlekedést. De egyszer minden véget ér, ezt is értem. Meg a háttérjátszmákat is érteni vélem.

A BKK most arctalan, ahogy a BKV is. Még biztos maradtak emberek a régi építményből, akik beleviszik amennyire tudják a korábban megkezdett szemléletet. Drukkoljunk nekik.

De ha már budapesti tömegközlekedés: Baráti körben többször vita tárgya, hogy a hajléktalanok használhassák-e a tömegközlekedést. Én általában azon a merev állásponton helyezkedek el, hogy ne. Fő érvem, hogy ez egy szolgáltatás, amiért fizetni kell. Aki nem fizet, vagy fizet is akár, de nem tartja be a szerződésben foglaltakat, akkor a szolgáltatást nem vehető igénybe vagy abból kizárható. Hiszen ne feledjük, a BKV jegy vagy bérlet megváltásával tulajdonképpen egy szerződést kötünk a vállalattal, mellyel elfogadjuk az utazási feltételeket is, melyben világosan benne van, hogy milyen ruházattal nem szabad használni a járműveket - s ez vonatkozik a kedves munkásruhában a kárpitozott ülésre leülő vagy csak egyszerűen a többi utas közé fölszálló emberekre is. Persze tudom, ehhez egy összeszedettebben működő világ kéne, ahol pl. a fizikai munkásnak biztosított egy helyiség átöltözésre, mosdásra.
Egy kedves barátom szerint szociális érzéketlenségemről tanúskodik ez a hozzáállás, ti. hogy a személyes inkomfort érzésem miatt a közterületek egy jelentős része után a tömegközlekedésről is kitiltanám a hajléktalanokat. A kettő ugyanakkor szerintem nem egy témáról szól. Mint fentebb említettem, a tömegközlekedés egy választható szolgáltatás. Az persze más kérdés, hogy akkor mégis hogyan utazzanak pl. szállókra, ételoszásokra, egyéb helyekre, egyáltalán a dolgukra a hajléktalanok. Erre való megoldásként merült föl a baráti társaság egy tagjában, hogy legyen néhány menetrend szerinti un. szociális busz, mely a főbb ellátóhelyek között, a város forgalmas pontjait érintve szállítaná az arra rászorultakat. Ez persze egyből egy rakás kérdést fölvet, és még a szegregáció bélyegét is rá lehet sütni az elképzelésre. Azonban ha jobban belegondolunk, nem is annyira elvetemült az ötlet. A BKK utazási szabályzatát a hajléktalanok egy jelentős többsége lehetőségeinél fogva nem tudja teljesíteni. Egy "szociális buszhálózat" indítását viszont mint az ellátás egy újabb nagyvárosi formáját lehetne kezelni, s beépíteni a szociális ellátások, szolgáltatások közé. ... Azt hiszem, erről még sokat fogunk vitatkozni társaságon belül.

Még egy ehhez köthető gondolat: Nem tudhatom, hogy a városvezetők és a parlamentben ülő honatyák mennyit használják a tömegközlekedést, de van egy gyanúm, hogy nem túl sokat, ha egyáltalán. Városvezetőket kötelezném a munkaköri leírásban - mily' naiv elképzelés, tudom -, hogy heti legalább 2 hétköznapon tömegközlekedéssel menjenek munkába, hiszen saját maguknak kell tapasztalni a rendszert és annak állapotát, mellyel kapcsolatban döntéseket hoznak. Kezd sokszor olyan érzésem lenni a képviselőkkel kapcsolatosan, mint a történelemkönyvek lapjain szereplő arisztokrata rétegről volt köztudott, ti.hogy az ő valóságuk oly' messze áll a köznép valóságától - még ha valaha onnan is származtak -, hogy minden jó szándék ellenére sem tudnak reális segítséget, megoldásokat nyújtani a problémákra, mivel sokszor nincsenek is tisztában magával a problémával, vagy ha igen, a probléma mibenlétét nem ismerik, mivel nem maguk élik meg azt problémaként. (Itt kell megemlíteni, hogy az X.Y. rokon, ismerős utazási élményei nem helyettesítik a valóság észlelését.)
Tessék utazni pl. a 9-es buszon a Deák tér és Kőbánya Városközpont között. Többségében a legújabb buszok közlekednek a vonalon - jaj, nem, meg ne forduljon valaki fejében, a világért sem az a célom, hogy mostantól ide tegyék a város roncsbuszait közlekedni -, szépek, kényelmesek. Ez pl. egy tipikus hajléktalanjárat, ahol hihetetlenül ritka, hogy bűzös szagok nélküli buszra szálljon az ember. De számtalan ilyen járatot lehetne említeni. Mikor Budán a XII. kerületben laktam, ott is, a Hegyvidéken is bizony szembesült az ember ezekkel a problémákkal. Persze nyilván kisebb arányban.

Na de a a poszt elejére visszacsatolva jöjjön pár, a 120. születésnapját ünneplő Kisföldalatti korabeli szerelvényéről készült kép. :D