Ismét Teleki tér, mert most már eléggé látványos a változás. Természetesen a házaknak nem csak a külső homlokzata - és egyes esetekben a tetőzete - újul meg, de mivel a mindennapokban ezt látja az utca embere ha erre jár, ez befolyásolja leginkább a közérzetet, így utcaképileg ez a leglényegesebb. :D Lássuk az épületeket! (Az adatok nagyrészt a korábban már ajánlott, a Magdolna Negyed Program III. Teljes Akcióterületi Tervéből és a Budapest100 programsorozat honlapjáról származnak.)


Teleki tér 3.
(idén 100. éves)

1913-ban épült szecessziós, három udvaros bérház, több, mint 100 lakással, eredeti lakónévtáblával (ld. a fenti link képei között).

korábbi utcai homlokzat:

... és felújítás után - bár az 5. emeleti erkély alja nem értem miért nem lett felújítva:

Bevallom, engem ez a sárga távolról megrémisztett a harsányságával, de így közelről jól néz ki. Valószínűleg csak a környék szürkeségéhez szokott szemnek tűnik ez kissé merésznek, de most már tetszik.

Teleki tér 1-2.
(idén 100. éves)

Az art deco jegyeket magán viselő ház 1913-'14-ben épült a Teleki tér és a Bauer Sándor utca sarkán. Az épületben a Budapest 100. leírása szerint annak idején döntően zsidó vallásúak laktak, és valószínűleg volt benne egy lakászsinagóga is; jelenleg 54 lakás található a 6 emeletes épületben (friss. 2013.11.29.: találtam egy jó kis cikket a házról). Az előző posztban már szerepelnek róla képek, most csupán néhány újat teszek föl, valamint párat a Budapest 100-on, még tavasszal készültek közül.

tavaszi:

tádám! lehull a lepel:

... és a tetőről kinézve (tavasszal):

 

Teleki tér 5

Szecessziós jegyeket hordozó, 5 emeletes, 45 lakásos ház, szintén a századelőről a Szerdahelyi utca és a teleki tér sarkán.

(forrás: https://maps.google.hu/ )

(forrás: https://maps.google.hu/ )

 

Teleki tér 6.

1897-ben épült, 3 emeletes bérház 39 lakással a Karácsony Sándor utca és a Teleki tér sarkán.

anno:

(forrás: https://maps.google.hu/ )

...és most:

 

Teleki tér 7.

Szintén 1897-ben épült, három emeletes ház, 34 lakással a Lujza utca és a Teleki tér sarkán.

nemrég:

(forrás: https://maps.google.hu/ )

és most:

A muskátlik maradtak :D :

(forrás: https://maps.google.hu/ )


A Teleki 6. és 7. hangulatváltásáról:

(forrás: https://maps.google.hu/ )

Közben pedig épül az új, kulturált - és remélhetőleg az is maradó - piac:

A Teleki tér 4-es számú házán - mely talán a legdíszesebb homlokzatú épület a téren - kívülről még nem látszanak munkálatok nyomai, de jövőre ennek az 1898-ban épült, három emeletes, 25 lakásos, leginkább neobarokkban historizáló épületnek is megújul a látványa, és így már teljes lesz az összkép. :D

Címkék: teleki program ház felújítás tér negyed józsefváros homlokzat magdolna VIII

A bejegyzés trackback címe:

https://pest-es-buda.blog.hu/api/trackback/id/tr905552944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása