Igen! Ma este ahogy jöttem haza a szokásos útvonalamon egy baráti estéről, hirtelen feltűnt, hogy a Baross utca és a József körút sarkán valami nem stimmel. Hát ez:

Bizony! Jégbüfé nyílik Józsefvárosban! Méghozzá nem is akárhol, hanem annak két fő ütőerének találkozásánál, a városrész közepén! (A képminőségért elnézést, gyors, mobilos lövöldözés volt örömömben. Amúgy itt egy jó kis írás a régi Jégbüféről.)

Nagyon kedveltem a Jégbüfét. Pár hete voltam először az új, Petőfi Sándor utcai üzletben, mely a bezárt Ferenciek terén állt eredetitől csupán pár méterre nyitott meg ősszel. Akkori látogatásomból ami leginkább megmaradt, hogy elég modern a dizjnja az üzletnek. Állítólag a budai, II. kerületi üzlet is ilyen - nem tudom, ott még nem voltam. A kasszánál már nem kellett előre fizetni mint anno, s szerintem a torták árai emelkedtek azért, de a többi süti esetében maradt a kedvező díjszabás, s nem is voltak rosszak amiket kipróbáltunk. Nos, ahogy látom, ez az új, józsefvárosi üzlet is követi a két másik üzletet külső megjelenésében, s nyilván minden másban is fogja.
Azért remélem a Harminckettesek terei Jégbüfében lesz olyan talponálló az ablakok előtt, mint régen a Ferenciek terén, ahonnét süteményezés közben bámulhatja az ember az utca forgatagát, hiszen itt aztán szintén van mit nézni, állandó jelleggel, ahogyan ez az eredeti üzlet környékére is jellemző volt.

Az elhelyezés szerintem kiváló! Erről a környékről teljes mértékben hiányzott eddig az efféle üzlet. Szemben vele a Palota-negyed szélén ha jól emlékszem van egy kisebb cukrászda, igaz még nem voltam benne. De azért a Jégbüfé több egy sima cukrászdánál. Egy imázs, egy életérzés megtestesítője! Egy olyan életérzésé, mely a mai Budapest belvárosában talán leginkább a jelenlegi Józsefvárosban autentikus.
Emellett a Palota-negyed kezd valami egészen különleges hangulatú, értelmiségi fiatalok által kedvelt találkozó- és tartózkodási hellyé válni - ezen élményeimről remélhetőleg még később írni fogok -, s egy ilyen hely közvetlen közelében remélem még biztosabban felfuthat az új Jéfbüfé is, kijjebb terjesztve ezzel a markánsan egyelőre csak a Palota-negyedre jellemző megújulást, mely vendéglátóhelyek szintjén Józsefvárosban csak szórványként fel-fel bukkanó jelenség (pl. Nem Adom Fel Café, Csiga Café, Műterem Kávézó).

Szóval palota-negyediek, józsefvárosiak s minden kedves erre járó! Hajrá! Éljünk új lehtőségünkkel, s vegyük birtokba a helyet! ... Persze majd csak miután átadták, mert egyelőre még csak készülődnek rá. ;-) :P

 

 

 

Kis kiegészítés 2016.04.18.: A fentiekhez hozzá kell tennem, hogy elmentem megkóstolni a kedvenc süteményemet, az Eszterházy-tortát. Nem volt rossz, ízlett. Az ára valahol 500 Ft körül van. Azért ezért az árért, vagy kicsit drágábban már kiváló Eszterházykat lehet kapni... Amúgy esténként elég nagy a forgalmuk ahogy látom.
Viszont ma - környékbeli lakosként röstellem, de életemben először - bementem a József körút túloldalán lévő Kristály Kávézó és Cukrászdába. Nahát, az ott kínált Eszterházy-torta valami mennyei volt számomra! Az ára pedig csupán 380 Ft. Egy kóstolás nem kóstolás, tudom, de engem a mai élmény annyira meggyőzött, hogy a hangulat és az ízek miatt is inkább a Kristály törzsvendége leszek. A kiszolgálás mindkét helyen igen szívélyes volt amúgy. Hála tehát a Jégbüfének - ami nélkül lehet, talán még sokáig nem látogatok el a szembeszomszédjukhoz - új kedvenc helyre találtam. Ajánlom mindenkinek! ;-)

Címkék: józsefváros Budapest Jégbüfé

A bejegyzés trackback címe:

https://pest-es-buda.blog.hu/api/trackback/id/tr38589510

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pesti Srác: Jégbüfé nyílik Józsefváros közepén 2016.04.12. 19:00:01

A Jégbüfé több egy sima cukrászdánál. Egy imázs, egy életérzés megtestesítője! Egy olyan életérzésé, mely a mai Budapest belvárosában talán leginkább a jelenlegi Józsefvárosban autentikus.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2016.04.12. 07:35:40

Amikor a Baross utcában laktam, abban a helyiségben egy egész jó CD-kazetta bolt volt, MCD néven.

Usenka 2016.04.12. 11:39:06

Tegnap este én is láttam és egészen megdöbbentő! A Jégbüfé olyan "belvárosi" hangulattal is párosul. Pont arra gondoltam, hogy tényleg kiváló helyen nyit, mert életet lehel a körút ezen részébe. Több ilyen vagy ehhez hasonló patinás üzlet/kávézó/cukrászda/szalon/étterem kellene a körútra a sok gagyi üzlet és üzletportál helyett.
Nem is értem miért nem hirdet a Fővárosi Önkormányzat a nagykörúti üzletek között kirakat versenyt minden évben? Fődíj lehetne pl: 10 milka plusz extra marketing.
Most minden olyan lepusztult, pedig nem feltétlenül kell sok pénzben gondolkozni az üzlettulajoknak.
Kreatívság, merészség, ötlet, letisztultság!

Palazeti 2016.04.12. 11:44:39

@Usenka: ez nem elég, magát a körutat is rendbe kell tenni, jelenleg rendkívül koszos, lepukkant sok helyütt, a járda sok helyen olyan mint egy kirakós játék, még lakótelepre sem való

a nemzet fogatlan provokátora 2016.04.12. 13:35:22

Ez már nem e régi jégbüfé lesz, ahol olcsón lehetett sütit venni, és volt egy kis Kádár nosztalgia is az emberben.
Ez az új ránézésre egy drága, dizájnos hely lesz, vastag pénztárcájúaknak..

AlexAston 2016.04.12. 13:44:37

Mivel a belvárosba beengedték a plázákat, a jónép rászokott, ezért hanyatlik a Nagykörút, meg a Rákóczi út-Kossuth Lajos u., melyek pár éve bevásárló utcák voltak.

Nem vagyok bizakodó ennek a megváltozása ügyében, de a remény hal meg utoljára.

tantum verde 3 2016.04.12. 14:00:31

A Jégbüfé valamikor az 1980-as évek közepén volt utoljára jó, azóta szarabbnál szarabb minőségű süteményeket lehet ott kapni.

Egyébként lehetne egy jó kis Jégbüfét rakni a XVIII. kerületi béke térre is, ha jól tudom, épp van ott üres hely. És onnan már csak egy köpés Vecsés.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.12. 14:37:25

A jégbüféről nekem olyan emlékem van, hogy szar, száraz süti olcsón, majd az évek múlásával kevésbé olcsón, átlagos áron, drágán, drágábban, csak a minőség nem javult. Romlani csak azért nem romlott, mert ami rosszabb volt, azt nem lehetett eladni.

tnsnames.ora 2016.04.12. 15:24:43

Én is láttam tegnap a régebben cd-áruházként is működő új sarki üzletet, én is meglepődtem. Rendesen jöttek ki belőle fagylalttal kézben az emberek.

A másik említett Palotanegyed-széli cukrászda is jó fagyit és finom sütiket csinált, nyilván nem olcsón. Gondolom "örülhettek" a szintén minőségben utazó konkurencia megjelenésének.

Mondjuk a másik cukrászdának előnye, hogy nyáron az üzlet elé ki lehet ülni is, ráadásul a spéci helykialakítás miatt nem közvetlen bezingőzbe.

anyadmajma 2016.04.12. 19:05:54

@AlexAston: Mivel a pláza nem 8-17 között van nyitva, mint amikor minden rendes ember dolgozik, hanem este 9ig, ezért valamilyen ördögi dolog miatt van vásárlójuk.
Ja, és még parkolni is lehet egy plázában, egész kultúráltan. De még egy Tescoban is igazak ezek a dolgok.
Szóval nem kell itt Magyarországot megtámadni, ennél sokkal prózaibb oka van a történetnek.
Ja, és kb olcsóbb a plázában üzletet bérelni, meg emberibb feltételei vannak, mint egy önkormányzattól.

Sulopest 2016.04.12. 21:00:59

Szombaton (04.09-én) tették ki a portál táblákat és hétfőn már meg is nyitott (igaz, a vendégek közt még állt itt-ott egy létra). Én ma ki is próbáltam. A név kötelez! És van kirakatba tett asztalka meg ülőke úgyhogy hangulatos is a körútat bámulva ellazulni pár percre.

pesti_srac · http://pest-es-buda.blog.hu/ 2016.04.13. 21:33:00

Na m el is mentem. Valóban, hétfőn már nyitva is volt, mondták a pultosok, akik amúúgy rettentő kedvesek és figyelmesek voltak. Mot már körúton asztalok is voltak kitéve a fagyis kiszolgálópult mellett.A süti finom volt ára mint a Petőfi Sándor utcaiban. Voltak benne rendesen. Menni fog ez. :D

Georgina Bojana 2016.04.15. 17:34:46

Ha jól tájolom be, akkor a másik sarkon a McDonalds - vele szemben az OTP - a 4. sarkon a (volt) Deák Kávéház, majd később önkiszolgáló étterem? Valaha ez egy Ibusz vagy valamilyen fuvarvállaló cégnek volt az üzlete/irodája?
Remélem, jóra gondolok.
*
U.azon az oldalon volt egy grill büfé. HűŰŰŰ, micsoda sűlteket lehetett ott vásárolni, és enni is. A sarkon pedig a régen volt Havanna étterem, majd cipős bolt, de az lehet, hogy mellette volt? No és ne felejtsem el ha tovább megyünk a József köruton - akkor a bal oldalon volt a valahai Mézes Mackó - a Baross Étterem "tezsvére" - a Kiss József utcával szemben. No és ne hagyjam ki a Mézes Mackó mellett jobbra - a valahai Szekszárdi Borozót, s ha visszafelé fordultunk, az OTP felé, ott lehetett a szódavíz készítőnkbe patront vásárolni. Drága jó Nagyapám mindig ott vásárolta. De régen is volt az már, de régen...

Georgina Bojana 2016.04.15. 17:36:11

No ennek a hírnek ÖRÜLTEM. Igaz, már évek óta nem lakom ott, de időnként előfordulok.
:)

pesti_srac · http://pest-es-buda.blog.hu/ 2016.04.18. 23:26:05

@Georgina Bojana: Jóra gondolsz, igen, azon a sarkon nyílott a Jégbüfé. ;-)
süti beállítások módosítása