Ma délelőtt elmentem lefényképezni a Madolna-negyebe a rehabilitációs program III. ütemében elkészült épülethomlokzatokat. Lehet lesz belőle poszt, lehet nem - mert nagyon sok fotó ez, szerencsére nem kevés házat érint. De amitől most szeretnék írni, az az a különleges érzés, ami az embert akkor fogja el, ha nyitott szemmmel sétálgat a környéken: az letagadhatatlan, hogy történtek felújítások, de ugyanúgy letagadhatatlan, hogy az utcákat róva még mindig a szegénység és a lepukkantság az úr - nem is beszélve a mindenütt itt lévő szemétről. Furcsa látni a - nagyrészt valamely' Magdolna Negyed Program keretében - megújult homlokzatokat, melyek a legtöbb utcában - még - kakukktojásként árválkodnak, és szinte giccsesen hatnak a többi épület között - pedig szerencsésebb városrészekben ez a norma. Föl is vetődik az emberben a kérdés: miért pont ő, ez vagy az az épület újulhatott - és egyben menekülhetett - meg biztosan. A válasz nyilván kikutatható a háttérben zajló munkálatokból, de akkor is előjön, mint ahogy az is, hogy meddig folytatódik a rehabilitáció? Mi lesz a többi házzal? Mi változik? Változik-e egyáltalán valami valójában? A FiDo téren lévő szabadidőrészlegen és a negyed többi helyén dolgozó szociális munkásoknak, kapcsolódó szakembereknek lesz-e elég ereje, kitartása, optimizmusa és szakmai elhivatottsga, hogy a "dzsungel" gyermekeiből szép lassan - igazából talán generációk lepergése alatt - a felújított terekhez és épületekhez méltóan és megfelelően gondolkodó és viselkedő gyermekeket, embereket faragjanak? Felmérik-e, hogy ez mivel jár, tisztában vannak-e küldetésükkel? Egyáltalán mennyire gondolkodnak másképpen az itt élők, és ez a másképp gondolkodás - mely mögött véleményem szerint nem tisztán kulturális, hanem sokkal inkább szociiális okok húzódnak meg a háttérben - mennyiben változtatható? Vajon mennyit keresnek ezek a szociális "angyalok" akik ezen a telhelt környéken dolgoznak? Vajon ez elegendő-e ehhez az emberfeletti munkához mérten? Milyen gyorsan égnek majd ki? Mi kell ahhoz, hogy a megindult változás - ha tényleg van, de azért szerintem van - ne fulladjon ki, hanem lendületet kapjon, és önjáró legyen?
Sorolhatnám a még fölmerülő kérdéseket, de most inkább néhány kép, képpár jön, melyek engem meggyönyörködtettek kétes hangulatukkal.

A kakukktojás. Miért pont én?:

 

A csodás FiDo tér eszközeiből pár - Fiumei út - Dobozi utca között a temető sarkánál:

 

A szinte már polgári Teleki tér a Lujza utca torkolatánál...

 

... és ami a Lujza utcában van a Teleki tértől egy háznyira:

 

 

Kontraszt a Lujza utcában:

 

Bauer Sándor utcai díszlet...

 

 ... és ami mögötte rejtezik:

 

Kisfuvaros utca 8., nemrég újult meg:

 

Na ez vajon hol lehet? ...

 

...mellette! :D Kisfuvaros utcai múltidéző összeállítás:

 

A Koszorú utcából a Mátyás tér 4. felé nézve. A Mátyás tér 4. amúgy szerintem az egyik legszebb - ha nem a legszebb -, legérdekesebb ház a negyedben:

 

Koszorú utca 6. - szerintem gyönyörű ez a rezeda zöld!:

 

... sréhen szemben, szintén a Koszorú utcában :D :

 

Még mindig a Koszorú utcában haladva a Magdolna utca felé:

 

Máló pompa: Koszorú utca - Magdolna utca sarka:

 

... sréhen szemben, szintén a Koszorú utca - Magdolna utca sarka üres telekkel, mögötte a vidéki valóság :D :

 

Egyik kedvencem - Szigetvári utca a Magdolna utca sarkáról:

 

Új tetőt kaptam a fejem fölé - Magdolna utca - Dankó utca sarka:

 

Van, aki még várakozik a szebb jövőre - Szerdahelyi utca - Dankó utca sarka a Mátyás térnél:

 

Végezetül a csodás Teleki térről egy optimista kép:

 

Régebben elbúsongtam, hogy milyen kár, hogy lebontották a '30-as években a Tabán romantkus kis házait a girbe-görbe utcácskáival. Az volt az érv, hogy egy ilyen falusias, leromlott városrész nem lehet egy "világváros" közepén. Nyilván részben igazuk volt, másrészt viszont egy értékes színfolt tűnt el Budapestről. Bár lehet ezeket már írtam, mert szerintem nagyon jól párhuzamba állítható ez a mai Józsefvárossal. Ma Józsefváros egyes negyedei is igencsak lepusztultak, sok egyszintes, szinte vidékies kis házzal. Szerintem mindez romantikus is, s abszolút megkapó. Csodálkozom, hogy erre még nem kaptak rá a festők, művészek, pedig lenne itt téma bőven... vagy hogy nem gondolkozott ilyen arculatépítésen a városvezetés. Nyilván veszélyesebb környéknek van elkönyvelve Józsefváros, mint anno a Tabán, ez is benne lehet. De vegyük észre a hangulatot, romantikát ezekben a házakban, utcákban és az itt élők sokszínűségében, a környék multikulti jellegében! ;-)

Címkék: séta romos felújítás romantika józsefváros homlokzat ellentétek Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://pest-es-buda.blog.hu/api/trackback/id/tr587014049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2015.01.01. 10:33:59

FiDo tér, nem DiFó :)
Fidesz Doboza ;)

pesti_srac · http://pest-es-buda.blog.hu/ 2015.01.04. 02:54:52

@Lesley: Hoppá, a képnél tényleg elírtam, kösz. :D Javítva. ;-)

ildsisy 2015.01.05. 13:40:59

Bizony, én is mindig így láttam a házakat. Szerettem őket, és álmodoztam valaki, vagy valakik szépen rendbe teszik egyszer, amit még talán meg is élek... :) de nem sűrűn újítanak fel régi házakat sajnos. Imádom Budapestet, hiszen itt születtem, szeretek az utcáikon járni, nézelődni. De már nem álmodozom tovább...