Így év végén gondoltam körbejárok a városban, és megnézem egy-két nagyberuházás helyszínét, hogyan is állnak az építkezéssel. Mivel Józsefvárosban élek, leginkább ezek izgatják a fantáziámat, így ezekkel is kezdem.

1. Józsefvárosi pályaudvar holokauszt múzeummá avanzsálása - Sorsok Háza.

Az év közepén röppent föl a hír, hogy a 2005-ben végleg bezárt pályaudvar Fiumei úti épületeiben, illetve a hozzá kialakítandó föld alatti terekben kap helyet egy új, a holokauszt emlékévre elkészülő, a lassan 70. éve történt tragédiát bemutató múzeum és oktatóközpont. Mit ne mondjak, én ennek rendkívül örülök, főleg, mert rendezik a szűkebb környezetet és felújítják az 1867-ben épült épületet is. Reméljük az új intézmény megfelelő színvonalú lesz, és pozitív hatása lesz a tágabb környezetre is a jelenléte. Az építkezés minden esetre pár napja elkezdődött - tényleg hajtanak, hogy még az ünnepek ellenére is megkezdték, amint lehetett, és 2014. áprilisára állítólag már kész is lesz. Már bontják a későbbi hozzáépítéseket, és ahogy láttam, a földmunka is megkezdődött a föld alatti bemutatóközpont építéséhez. Nemrég bukkantam rá egy ezzel kapcsolatos területrendezési anyagra, és a látványtervekre. Amúgy a beruházással kapcsolatban elég nehéz találni megfelelő összefoglalót, itt egy Népszabadságos és egy másik, egy HVG-s és egy Magyar Nemzetes hír róla.

2. Baross tér

Igazából szinte hihetetlen, de sok évnyi balkáni állapotok után végre kezd rendeződni a Baross tér és környéke - elvileg márciusra kész lesz és ilyen lesz -, a Thököly utat átadták a forgalomnak - noha még nem teljesen a végleges állapotok szerint -, a Keleti pályaudvar északi oldalán alakul a parkoló, és maga az épület előtti tér is kezdi megmutatni a rendezés utáni arcát. Bevallom, én kicsit csalódott voltam, mikor megláttam, hogy másfél méteres betonfalak vannak itt-ott a Kerepesi út felőli oldalon, amitől majd nem igazán lehet látni a zöldterület egyes részeit, de hátha az összkép csodás lesz. Lőttem itt is pár fotót a szebb részekről, és a helyére került Baross Gábor szoborcsoportról.

A Fiumei út és a Baross tér sarka egész pofás lett. :)

Sajnos a tér VII. kerületi oldala még mindig elég szürke...

... a józsefvárosi rész már színesebb.

Baross Gábor szobra a Kerepesi úttal

A betonfal, ami a növényzet földjét támasztja

3. Ludovika Campus

Na ennek a beruházásnak van saját honlapja, ami nagyban megkönnyíti a tájékozódást, bár lehetne kicsit aktualitás-orientált. Az 1836-ban épült, klasszicista főépület és az előtte elterülő Ludovika tér felújítása már több hónapja zajlik és szintén márciusra lehet kész. 2015-re tervezik a megújult Orczy kerttel, új oktatási épületekkel és sportközponttal együtt való végleges átadást. Az Üllői út mentén a Nagyvárad tértől a Bárka Színházig teljesen letarolták a területet, eltűntek a bódék, épületek, minden, előkészítve a terepet az új épületnek, mely a látványtervek alapján elég látványos lesz szerintem.

Igazából tegnap, mikor fotóztam esett le, hogy jövő ilyenkorra elvileg a 24-es villamos vonalán pár éve hihetetlennek tűnő mértékű beruházások érnek finisbe, hiszen megújul a Baross tér, a Józsefvárosi pályaudvar és az Orczy kert mellett a Teleki tér és a FiDo térnek keresztelt zöld terület is a Fiumei út és a Dobozi utca között. Reméljük tartós változás lesz és látványos.

Ludovika főépület:

A homlokzatról már részben leszedték az állványzatot, már csak a díszesebb falrészek előtt van háló. A régi, nyomasztó szín helyett már vidámabb, sárgás pasztell színeket kapott az épület.


Ludovika tér:

A korábban elhanyagolt zöld részt elkezdték rendezni, fasorokat és sétautakat kialakítani.


Az új épület helye:

A terület a letarolás előtt
forrás: http://maps.google.hu/

A Nagyvárad térnél a bontás előtt...
forrás: http://maps.google.hu/

... és után.

Bontás után az Üllői út mentén

Bontás után az Üllői út mentén a Nagyvárad térnél

4. Kossuth tér

Pár kép innen is, bár ez személyesen látványos igazán - no meg a hivatalos oldalon. A burkolatok sokfélék, már egész előrehaladott az átépítés. Közben halad a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületének felújítása is, melynek keretében visszaépítik a megsemmisült tetőszerkezetet is.

Fák, burkolat, sínek

József Attila már a Dunánál

 

Újabb csoda: a Parlament épülete mindenféle villanyvezetékek hálózata nélkül fényképezhető

Készül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tetőzete

Címkék: holokauszt felújítás átépítés józsefváros nagyberuházás Kossuth tér Ludovika VIII. Orczy kert Józsefvárosi pályaudvar Baross tér

A bejegyzés trackback címe:

https://pest-es-buda.blog.hu/api/trackback/id/tr975716786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2014.01.02. 21:26:01

Szuper kis összefoglaló, köszönet!

alkoholbogár 2014.01.30. 12:22:35

Kedves Pesti Srác!

Tudom nem "akkora beruházás" mégis... VIII. kerületi lakosként hiányolom a II. JÁnos Pál pápa téren folyó munkálatokat, illetve a Teleki téren folyó munkák bemutatását.
Egyébként nagyon jó kis írás, sokat megtudtam az Emlékek házáról, köszi.
Kata

pesti_srac · http://pest-es-buda.blog.hu/ 2014.01.30. 20:17:39

@alkoholbogár:

Kedves Kata! =)

Először is kösz a kommentet. ;-)
A Teleki téri megújulással több korábbi posztban is foglalkoztam (a jobb oldali Józsefváros keretben van is kint belőlük), izgatottan várom a piac elkészültét, és a parkrendezés megkezdését.
A II. János Pál pápa téri felújítás valóban hiányzik - meg a Rákóczi téri is -, tervben vannak. :P
További jó olvasást! ;)
süti beállítások módosítása